Ma Split Horvátország második legnagyobb városa, a Római Birodalom időszakában azonban a közeli Solinban éltek a római polgárok. Split területén a keresztényüldözései miatt is ismert Diocletianus császár óriási palotája állt, ahova a lemondása után 305-ben visszavonult. Halála után itt temették el, a város közepén levő mauzóleumba. A népvándorláskor Solin fokozatosan elnéptelenedett, mivel kevésbé védhető volt, mint a hatalmas falakkal rendelkező egykori császári palota. Az emberek beköltöztek a palotába és a középkorban már számtalan kisebb-nagyobb magánház emelkedett az egykori császári palota falai között. Az egykori mauzóleumot pedig Szent Domnius püspök vértanú nevének szentelt templommá alakították át.
IV. Béla királyunk a fentiekben vázolt állapotban találhatta a települést, amikor a tatárjárás miatt a közelben talált menedéket. A krónikák alapján biztosan tudjuk, hogy IV. Béla Margit és Katalin nevű lányai a tatárjárás elől való meneküléskor hunytak el. A 360 fokos panorámaképünkön látható Szent Domnius-templom bejárata fölött levő egyszerű kőszarkofágban helyezték őket örök nyugalomra. A királyi család a Split közelében fekvő Klissza várában lelt menedékre, és az e helyt született lányának szintén a Margit nevet adta – emlékeztetvén a meneküléskor elhunyt nővérére. A tatárjárás után IV. Béla hozzáfogott az ország újjáépítéséhez és lánya a király felajánlásának megfelelően kolostorba vonult, emlékét ma is őrzi a Nyulak-sziget, mai nevén a Margit-sziget.
Dr. Wertner Mór szerint a tatárjáráskor elhunyt Margit nevű lány jegyese is magyar származású volt.
Ötven évvel a tatárjárás előtt a bolgárok által szorongatott és meggyengült Bizánc a Magyar Királyság segítségét kérte. Ezért a bizánci császár, II. Izsák Angelosz (más néven II. Iszaakiosz) 1185-ben feleségül vette III. Béla királyunk lányát, Margitot. Margit ekkor tízéves volt, a bizánci neve pedig Mária lett, amikor felvette az ortodox kereszténységet. A bizánci császár azonban eredménytelenül küzdött a bolgárok ellen, birodalma szétesett, és végül saját fivére buktatta meg. A keresztesek segítségével megpróbálta ugyan visszaszerezni a hatalmát saját maga és a fia, IV. Alexios számára, de a negyedik keresztes hadjárat másképp alakult, mint ahogy szerette volna. Montferrati Bonifác seregei 1203-ban elfoglalták Bizáncot, ő azonban a keresztesek bábjává vált. 1204-ben a nép fellázadt ellene, fiát megölték, őt pedig börtönbe vetették, ahol rövidesen meghalt.
A megözvegyült Margit királynőt pedig még 1204-ben Montferrati Bonifác vette el. Margit második házassága mindössze három évig tartott, mert Bonifác 1207-ben elhunyt. Harmadik, és egyben utolsó férje Nicolas de Saint-Omer (Szent Omeri Miklós), aki flandriai családból származott és testvéreivel együtt a Latin Császárságban telepedett le, ahol jelentős területeket szerzett Thebai környékén. Margitnak ebből a házasságából két fia született: Béla és Vilmos (Gulliaume). Férje halála után Margit visszatért a Magyar Királyságba.
Az idősebb fiú, Béla Thebai városa felett uralkodott egészen 1240-es haláláig, és utódai jelentős pozíciókat szereztek keleten. Vilmos sorsát illetően kétféle elmélet is létezik: az egyik szerint visszatért ősei földjére, Flandriába, míg egy másik szerint IV. Béla segítségére sietett a tatárjáráskor, és eljegyezte a menekülő király Margit nevű leányát. Ez utóbbit támasztja alá a spliti Szent Domnius katedrális egyik felirata, mely Margit kérőjét III. Béla lányának a fiával, azaz Vilmossal azonosítja. A történészek azt illetően megosztottak, hogy mi lett Vilmos további sorsa. Az egyik elmélet szerint 1242-ben meghalt a tatárjáráskor, míg egy másik szerint 1265-ig élt Flandriában.
Források:
