Szeretem a logikai rejtvényeket, stratégiai játékokban is szívesen részt veszek, elkötelezett híve vagyok a malomnak és a backgammonnak, lánykori nevén ostáblának, rendszeres agyfitneszként pedig kifejezetten hasznosnak érzem a sudokut, de valahogy a sakk eddig teljesen kimaradt nekem.
Már többször is felmerült bennem a tárgykörre vonatkozó nulla ismeretanyagom feljebb tornászása és a tapasztalatszerzés, de kivártam, míg a gondolat tetté érlelődik, majd felhagytam a családomra hagyatkozással, és letöltöttem egy sakkprogramot, biztos, ami biztos, még a telefonomra is.
Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért kattantam rá pont erre az űrre az életemből, a lényeg, hogy elkezdtem. Hazudnék, ha nem tenném hozzá, hogy ez abban a nyári időszakomban történt, amikor televíziót és sok más egyéb civilizációs huncutságot, viszonylag hosszan, csak fotón láttam. Később egyébként revelációként is ért, amikor a mosdócsapot egyszerűen csak eltekertem, és rájöttem, hogy mennyi minden van az életemben, amiről már elfelejtettem, hogy jelentős kényelmi szempontokat is kielégít a funkcionalitásán túl.
Tehát esténként sakkoztam, ami így persze elég nagyképű kijelentés a részemről, ugyanis inkább addig verettem magam szét a géppel, amíg apránként fel nem fogtam, hogy egyáltalán mi történik és az iszonyatos vereségekből végre sikerült valamennyire felépítenem a játék alapjait. Ha esetleg rajtam kívül akadna még valaki más is ebben az országban, aki a sakktól hermetikusan elzárva éli a mindennapjait, akkor neki talán be tudnám bizonyítani, hogy ez nem is kis mutatvány.
Amikor először lett döntetlen az eredmény, már a menyét jelenléte sem zavart, az első általam megnyert mérkőzés után legszívesebben partit adtam volna. Az ötödik győzelem után pedig színt váltottam és addig játszottam a feketével, amíg nem tudtam nyerni, azután nehézségi fokot emeltem és újra kezdtem a tortúrát a fehérrel. Itthon kevesebbet játszom, és persze nagy is a kísértés, hogy esténként leragadok-e a tévénél. Most a harmadik szinten elég jól elboldogulok, és már zavar, hogy a program megmutatja a lépéslehetőségeket, na meg persze elkezdtem tartani attól is, hogy mi lesz, ha végre egy rendes táblán igazi ellenféllel játszom, és majd nem ismerem fel a bábukat, mert egész addig csak felülnézetből láttam őket. Ezért aztán egyik este előrukkoltam az ötlettel, játszunk egy parti sakkot.
A családom végtelenül készségesnek bizonyult, igaz, kis időbe telt, mire rájöttünk, hogy a sakktábla szép, nagy fadobozát a set-top box alá tettem magasítóként még pár éve. Végül persze kikaptam, de jó sokáig játszottunk, és nagyon élveztem. Eszembe jutott Kempelen Farkas és a sakkgépe. Utánaolvastam. Elképesztő C. V. Na és egy oldal a sakk történetéről.
Az Új Pedagógiai Szemle egyik cikkében olvastam, hogy a gyerekek kreativitását és koncentrációját a sakk már tanulása közben is óriási mértékben növeli. Ha rám lenne bízva, én biztosan odafigyelnék erre. Na persze én másként látom az általános iskolai oktatást. Szerintem eme teljesítmény-központú – inkább most abba is hagyom a jelzőket –, tehát e helyett, ami van, legalább az alsó tagozatban arra törekednék, hogy a beiskolázott, különféle érésfokú tanulók kicsit hadd maradhassanak tovább gyerekek.
Gyerekek, akik a saját ritmusukban, kevésbé kötötten, a rájuk kényszerített versengés nélkül, játékosan tanulnak meg biztonsággal úgy olvasni-számolni és kiigazodni az őket körbeölelő és nem gúzsba kötő világban, hogy közben nem vesznek részt a később amúgy rájuk is váró harcban. Szerintem ha az egészséges személyiségük kialakulását növelem, akkor egész biztosan őket is nevelem.