Már több éve várakozott egy polcon, amikor egy hozzáértő szaki útmutatásai szerint először főztem rajta kávét. Annyira tudományosra sikerült a magyarázat, hogy egyedül soha nem is mertem használni. Persze így, hogy tudtam, kiváló kávét készít, mindig dühített, hogy azt viszont nem tudom, miként. Időről időre bekapcsoltam és kísérletezgettem. A nagy fém tartály nem okozott gondot, beleöntöttem a vizet, bekapcsoltam, és hangos kluttyogással, sistergéssel azonnal melegíteni kezdett, közben elbátortalanodtam, mert a nyomásmérő – számomra minden logikát nélkülözve – nem 0 órától indult el vészesen felfelé, hanem 10 órától. Azt gondoltam, hogy itt eleve gáz lehet. Nem tudtam, meddig kell melegíteni a vizet, és ha azt el is találom, a nyomókarral, mielőtt azt lenyomnám, kell-e valamit bűvészkedni vagy sem.
Ugyanis a Desiderio Pavoni úr által létrehozott cég – ami egyébként a világon elsőként, 1905-től állít elő eszpresszókávégépeket –, 1961 óta szinte változatlan formában gyártja. Vicces, hogy csak néhány dologgal egészítették ki, vízszintmérő, ilyen-olyan csepptálca, vízhőmérsékletet szabályzó nyomáskapcsoló, biztonsági termosztát. A nyolcvanas években, hogy olcsóbbá váljon, lecserélték az alumíniumöntvény talpat préselt acéllemezre. Az én készülékem még egy szép nyomásmérőt is kapott.
Egyik nap újra eszembe jutott a gép, behoztam a pajtából, végignéztem egy csomó videót, és addig próbálgattam, amíg majdnem ugyanolyan krémes kávém lett, mint nekik. Persze, vannak még technikai hiányosságaim és persze spéci tömörítő gyanánt is kénytelen voltam csak egy C-vitaminos dobozzal beérni, de egyébiránt lehetne még spilázni, mert van itthon kávépörkölő és kézi daráló. Azt olvastam valahol, hogy a klímaváltozás tizedeli a kávéültetvényeket. Kolumbiában is, ahonnan a világ kávétermésének tizenkét százaléka származik. A negyedik legnagyobb kávétermesztő nagyhatalom, ők termelik a legtöbb arabica kávét a világon. Az első ültetvényeket jezsuiták alapították az 1700-as években. A szigorú minőségellenőrzési rendszert működtető Kávétermelők Nemzeti Szövetsége (Federacion Nacional de Cafeteros, FNC, Fedcaf) 1927-ben jött létre, abban az évben, amikor a szintén kolumbiai egy utcás Aracatacában megszületett Gabriel García Márquez.
Márquez sorai vannak a besárgult újságkivágáson, a hűtőszekrény ajtaján. Búcsúlevélnek szánta, és akkor írta őket, amikor nyirokrákja miatt visszavonult a nyilvánosságtól. Fontos sorok. Tizenkilenc, az a betűtől az s-ig jelölt üzenetgondolatból áll. Néhányat bemásolok:
a.) Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
e.) A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!
f.) Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.
h.) Annyi mindent tanultam tőletek, emberek. Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.
i.) Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
l.) Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
m.) Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára, erősen átölelnélek és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
r.) Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Pont tegnap figyeltem fel egy sasként cikázó tavaszi pillangóra a kertben, sárga színű volt.
