Petrezselyempesztó

Tavasz, összecsúszás, körömlakk, parkolópálya.

A pünkösdi rózsa virágzása jó, ha anyák napjáig kitart. Imi, aki gyümölcsfákkal is foglalkozik a kőművesség mellett, azt mesélte, hogy változott idén a fák virágzási sorrendje. A mandula és a cseresznye után alig valamivel összecsúszott a szilva-, az alma-, a körte- és a meggyfák virágba borulása. Remélem, a méhek még képben vannak. Én már alig, azt sem tudom, hova kapjak.

Rohanok ki a kertbe területeket visszahódítani a gazoktól, közben a házban nem győzöm nem észrevenni a napsütés ragyogásában előbukkanó masszív pókhálókat. Pechemre pont a dalai láma egyik könyvét olvasom, respektálom a nézeteit, tehát természetesen egyesével, élve szállítmányozom ki őket némi iszony kíséretében a kertbe.

A kamaszlányom a múlt hetet választotta ki a szobája teljes átrendezéséhez, amivel átmenetileg minden más helyiséget is lebénított. Erről jut eszembe, hogy a mosógépem bekrepált, leégett a motor. Ezért aztán anyagilag mi is.

Közben optimistán kötött cuccokat tervezek és gyártok, na meg brandet építek, hogy nagyképű legyek. Még szorongani sincs időm. Sőt még egy jó körömlakkozásra se, odáig fajult a helyzet, hogy beleuntam abba, hogy az első mosogatás után máris lehet elölről kezdeni az egész akkurátus műveletsort, na persze, most nincs is mikor, és a közeli kisvárosban azonnali beavatkozásra számítva téptem fel a manikűrösök ajtajait.

Az elsőnek a portálja ékszerű csiribiri körmöket hirdetett, félresöpörtem a berzenkedésem, és kértem egy sima, tartós lakkozást. Két hét múlva lett volna neki aktuális, a következővel is így jártam. De én nem szoktam feladni. Beállítottam egy harmadik szakemberhez is, s bár itt már kibukott belőlem, hogy se műkörmöt, se műmellet nem akarok, csak tartós lakkot, mégis azonnal elvállalt, és kisvártatva elégedetten távoztam.

Egyébként álmomban sem gondoltam volna, hogy erre a szolgáltatásra ekkora a kereslet. Jó, persze nekem is, ha már kitaláltam, azonnal, de mindjárt kellene minden. De jelentem, a kertészkedést és a mosogatást is bírja, bevallom, több nap féltés után ma már a kis fém dörzsit is bevetettem, rendben a lakkozás. Ha minden ilyen flottul menne, ahogy Woody Allen mondaná.

A múlt héten, ahogy ácsorogtam az egyik budaörsi áruház parkolójában, megszólított egy idős bácsi.

– Félórája szedtem a kertből. Petrezselyem. Kenyeret szeretnék venni.

Még mindig kopognak a mondatai, ahogy most leírom őket. A zsebemben levő, több kenyérre való apróra nem nézett a kezében. Én a hatalmas szétdolgozott tenyerét néztem. Mindenem összeszorult.

– Friss. Kilencvenöt éves vagyok. A kertemből van. Megyek, veszek kenyeret. Köszönöm. Viszontlátásra.

Kimakogtam magamból valami elköszönést. Csak reménykedni tudtam, hogy az autóba berakott petrezselyem a nejlonzacskót és a vásárlást is kibírja. Túlélte, és nagyon szeretném, ha ez az idős férfi soha többé nem kényszerülne arra, hogy csak kenyeret tud venni magának, és azt is így.

Tudom, mert átéltem, a városi ember rezignáltabban reagál, több ok miatt nem rinyálhat az ember minden hajléktalan mellett, de ennek a kiszolgáltatott, egyenes hátú és szép vonású öregembernek a tartása, az, ahogy nem kért, hanem üzletet kötött, valahogy még jobban felerősítette a helyzetet.

Számomra annyira, hogy szokásomtól eltérően, hazafelé elzokogtam magam az autóban. Hazaérve megmosva betettem a három csomag petrezselymet egy dobozban a hűtőbe. Napokig nem nyúltam hozzá, nehogy elbőgjem magam.

Pár napja kinyitottam a dobozt, a bácsi petrezselymei üde zöld színben pompázva kacsingattak kifelé. Nem is tudom, miért pont azért, talán, hogy az öregembert is és a tartását is tartósítsam, fokhagymás pesztót csináltam belőle extra szűz olívaolajjal, kicsi sóval és pár csepp citrommal.