Az ERŐd

Olyan érzésem volt, mintha egy történelmi film forgatása utáni búcsúbulin az összes szereplő a többiek kedvéért adná elő vagy mutatná be titkos szenvedélyét.

Hegyi Ombódi Brigitta
2014. 05. 19. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komáromba, a Mediawave fesztiválra tartottunk tavaly ilyentájt, többnyire gőzzé vált hűtővízzel, akkor ismerkedtünk össze a tapolcai származású, hiperprecíz autószerelővel, Lajossal. Az antré több volt, mint barátságos; korrekt hibafelismerés, annak elmagyarázása kávézással, alkatrészrendeléssel, majd egy hátfájós felnyögés utáni denevérpad-használattal. Valahogy azóta sem tűnik bizarrnak, hogy megismerkedésünk után félórával többször is fejjel lefelé lógok egy vadidegen helyen, megadva magam a gravitációnak. Vannak helyzetek, amikor a tépelődős mérlegelés együtt jár a megfutamodással, ez is ilyen lett volna, ha végiggondolom.

Viszont pár másodperces szédelgés után úgy közlekedtem, mintha megolajozták volna a gerincem. Ekkor még nem tudtam, hogy a legjobb történt velem, ugyanis a denevérbeavatkozás nélkül valószínűleg végigmorogtam volna a napi többszöri Monostori erőd és a szálloda közötti hat és fél kilométert gyalog. Az – ugye – 13, és ha este visszaszaladsz egy kabátért a szobába, már mindjárt 26 km. Persze e nélkül sem volt nehéz azonosulni azokkal az emberekkel, akik mintha a fesztivál egész időtartamára kvártélyozták volna be magukat a faragott kövekből 1850 és 1871 között épült, klasszicista stílusú, 64 000 négyzetméteres erődbe. Mint egy nagy házibulin, ahol mindenki ismeri a másikat, otthonosan mozog és semmi sem természetellenes.

Kicsit csodálkoztam, hogy egy ilyen izgalmas helyszínen, ebben a gigászi méretű, történelemszagú erődben, a hihetetlenül érdekes filmvetítéseken, koncerteken meg workshopokon miért nincs tömegméretű közönség, de így talán még személyesebbé vált minden program. Olyan érzésem volt, mintha egy történelmi film forgatásának befejezése utáni többnapos búcsúbulin az összes szereplő a többiek kedvéért adná elő vagy mutatná be a szenvedélyét. Örömmel, szerényen, minden allűr nélkül. Ezért aztán idén is felkerestük a helyet. Így fedezhettük fel, hogy az erődben maradtak Szász János Ópium című filmjének díszletei és kellékei egy félelmetes hangulatot árasztó elmegyógyintézeti rendelőszerűségben.

Ahogy jövünk visszafelé a fahrtsíneken, egy helyiségben kivetítőn nézhetjük, ahogy egy szerkezet, csillagképekké alakítja testünk sziluettjét az univerzumban. Bizonyos csillagokat megérintve azok meg is szólítanak. Erről jut eszembe, Komáromban a legtöbb ember egyből tegeződik, én alapvetően szeretem a magázódást, de itt nem érzek semmiféle álközvetlen bizalmaskodást, úgyhogy nem zavar, egy idő után nem fura, inkább barátságos. Számos jobbnál jobb program után visszasétálva a szállásunkra nem csodálkozom, hogy egyből tegeződünk a barátságos éjszakai portással, Cuci bácsival. Idén a Kempelenről elnevezett iskola kollégiumában alszunk, itt félre kell tenni minden idevonatkozó beidegződést. Ugyanis ez egy ökoiskola környezettudatos épülete, színestévés, fürdőszobás, IKEA-ágyas szobákkal. Ja és csak másfél kilométer a Monostori erőd, ahol egyébként a Mediawave fesztiválra meghívott külföldi fellépők is már az első naptól kezdve szervesen bolyongtak és kisebb-nagyobb eseményekbe kapcsolódtak.

Az altáji torokhangon éneklő srácot, Artemet is minden érdekelte, gyönyörű sapkájában, hátán a hangszertokkal többnyire egyedül ácsorgott a különféle helyszíneken arisztokratikusan, saját koncertjén kívül kiválóan működött együtt autentikus cigányzenét játszó zenészekkel is. Ahogy én is bolyongtam az egyik helyen, elcsíptem az andalúzokat, már több éve rákattantam a flamencóra, nagyon szeretném megtanulni a táncot, valamikor még utánanéztem, a lakóhelyem száz kilométeres körzetében senki sem tanítja. Mondanom sem kell nem volt bátorságom megkérni őket, hogy tanítsanak, így nyilván el is baltáztam egy életre a flamencoesélyem.

Ahogy ott ülök és megbabonázva nézem őket, látom, három roma srácnak két szám meghallgatása elég volt arra, hogy beszálljanak a zenélésbe, zseniális volt. Mint ahogy az is, amikor este ugyanezeknek a srácoknak a koncertjén a beindult közönség között táncol Karas, a japán nindzsa is lelkesen. Ő egyébként azon túl, hogy bemutatta a nindzsucuk régi és jelenlegi világát, egy, a harcművészetekre alapozott közös darabot is előadott a Duna-parti kavicsokon kortárs táncos partnerével, Bataritával. Na és az, ahogyan koncert közben a közönség közé egyre beljebb varázsolódtak a török pszichedelikus ethnozenét játszó BaBa Zula együttes tagjai két vásári asztalon, az is elképesztő volt. Még első nap sokat beszélgettem Edinával, az üvegművessel, akkor figyeltem fel egy nagyon vitális társaságra, tetszett nekem, ahogyan az egyik olasz nő és a marokkói férfi rácsodálkoznak és felpróbálják a kiállított magyar népviseleti darabokat.

Egyik este az ő koncertjük volt, ők voltak a Carmensita & The Ramadogs. Az elképesztően jó előadás közben egy akrobata barátjuk tüzet fújt, dobált és nyelt. Ezen a ponton a hangok és a látvány szinte beszippantotta az időt, csak a tér maradt ott egy közösségi, nagyra tágult pillanatban. Másnap az étteremben, ahol ettem ott ültek egy asztalnál, vidámak voltak, mindenki végzett már az étellel, szájukban, kezükben, az egyiküknél fül mögött meggyújtatlan cigaretták. Amikor elment mellettem a harmóniumon játszó Carmen Cangiano, az énekesnő, gratuláltam a koncerthez. Később az erőd mosdójában, amikor mosolyogó köszöntésén felbátorodva CD után érdeklődtem inkább a noteszomba írta az internetes elérhetőségeit. Semmi fakszni, vagy önhype, egyszerű viselkedés, hatalmas életerő, egy nagy, boldog mosoly az egész nő. Egyébként angoltanár egy észak-olasz kisvárosban, Ponte San Pietróban. Hát ezek miatt is szeretem Komáromot.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.