Most olvasom, hogy 300 km/h sebességgel küldözgeti üzeneteit az idegrendszerünk, és hogy a testünkben a fájdalom körülbelül 110 m/s sebességgel terjed, na meg azt is, hogy egy tüsszentés elérheti a 150 km/h-s végsebességet is. Egy elvontabb értelmezésben ez azt is jelentheti, hogy egy hirtelen, ám jól irányzott tüsszentés 2563 óra, azaz nem egészen 107 nap alatt lenne képes megtenni a Föld és Hold közötti 384 400 kilométer távolságot. Ez a felvetésnek egyébként semmivel sem agyamentebb, mint egy svéd, hagyományosan fehérre festett oromzatú, piros színű gerendaházat küldeni a Holdra. Mikael Genberg, a svéd művész ugyanis ezt találta ki, és korábbi megvalósult munkái után kénytelenek vagyunk törekvését komolyan venni.
A svédországi Västeråsban a Hotel Hackspettet egy fa koronájába építette 13 méter magasan, majd készített egy olyan luxusszállodát, ami olyan, mintha egy megbolondult folyó árja magával ragadta volna, és épp most kebelezné be az árvíz. Azt hiszem, itt kaphatta el a gépszíj, mert a következő szállodájának jelentős részét már el is süllyesztette ugyanebbe a Mälaren nevű folyóba.
A hálószoba gyakorlatilag egy olyan három méter mély akvárium, ahol szállóvendégek vannak a halak helyett, és ahova azok ráérős úszkálás közben csak kíváncsian be-benézegetnek. Igazi interakciók körülbelül 35 000 forintért éjszakánként.
Azután a fickó megvilágosodott Hold-ügyben és szervezni kezdte a tradicionális svéd gerendaház holdra szállását, mint első művészeti akciót a Holdon. Mindezt nyomatékosította is a Glóbusz elnevezésű és formájú stockholmi fedett csarnok tetejére biggyesztett háromszor tizenkét méteres házacskájával. Szóval nem egy hétköznapi őrültről van szó, és még szerethető is, amit csinál. Meggyőződése, hogy kellő szenvedély és bátorság mellett nincs, ami lehetetlen, egyedül az ember határozza meg és korlátozhatja céljainak határait, és hogy a tapasztalat átalakítja a félelmeket, a közben átélt élmény pedig a szeretetet, vagy maga a szeretet. Konkrétan ezt a szeretetes részt nem értettem. Minden esetre addig is, míg realizálódik a Holdház-projekt, 2013 novemberében az afrikai Zanzibár partjainál, Pemba-sziget közelében létrehozott egy három emelet mélységű víz alatti szállodát.
Szóval kíváncsi vagyok nagyon, a következő dobása 2015 októberében realizálódhat, pár napja, május 28-tól megkezdődött a közösségi finanszírozáson alapuló internetes pénzgyűjtés a svéd piros gerendaház Holdra juttatására. A kalkuláció szerint minden egyes dollár 25 méterrel viszi előrébb a dolgot. Még 183 napig gyűjtik a pénzt, a támogatásokat ajándékokkal honorálják.
Összesen 15 360 000 dollárra van szükség, és ha nem jön össze a dolog, a támogatások összegeit mindenkinek visszafizetik. A házat egyébként egy cipősdoboz méretű cuccban küldenék a Holdra, ami megérkezése után magától kicsomagolódik és két és fél méteres kuckóvá válik. Mikael Genberg szerint ezt a lehetetlennek tűnő és sokak számára értelmetlen közösségi művészeti élményt közösen összedobva, együtt, reális eséllyel valósíthatnánk meg, és az élet szimbolikus megnyilvánulásaként küldhetnénk a piros házat a Hold kietlen talajára.
Egyébként érdekes, hogy a Hold talajának kopár sokszínűségéről fogalmunk sem lenne, ha az 1956-ban Amerikába menekülő Pavlics Ferenc ott tartózkodásának ötödik napján nem kap munkát a detroiti General Motors autógyárban és öt évvel később mint kutató mérnök nem vesz részt bolygók felszínén közlekedő távirányítású és ember vezette terepjárók tervezésével, fejlesztésével kapcsolatos kutatómunkákban.
Pavlics Ferenc nem sokkal később a NASA megbízásából már a holdbázisú terepjáró kocsi tervezőjeként, az Apollo-programban megvalósult holdjármű kivitelezését irányította műszaki igazgatóként. A világ első Földön kívüli járműve – a holdi talajviszonyokra tervezett speciális kerekeinek köszönhetően – sikeresen működött a Holdon az Apollo–15, az Apollo–16 és az Apollo–17 űrhajók kutatásainak járműveként. A Holdra a holdkomp szűk helyén szállított kocsit az űrhajósok egyszerűen, különösebb erőfeszítés nélkül „kihajtogatták” és az rövid idő alatt 3,1 méter hosszú és 2,6 méter széles menetkész Lunar Roverré vált.
Egy alkalommal a holdjármű sárhányójából letört egy kis darab, ez a működést ugyan nem akadályozta, viszont kirándulás közben a kerék finom port vert fel, ami rárakódott az űrhajósok szkafanderére és mivel kevesebb hőt vert vissza a ruha, rohamosan melegedni kezdett. Az első holdi autójavítás részeként az űrhajósok földi ötlet sugallatára, egy műanyag térképlapot ráeszkábáltak a helyére, és a probléma elhárult. A Lunar Roverből hat példány készült, ebből három a Holdon maradt, az egyik a Hadley-hegységben, a másik a Descartes-kráterben a harmadik pedig a Taurus–Littrow-alakzat elnevezésű vidéken parkol.
Fogalmam sincs, hogy 2015 októberében a Holdon hova akarják telepíteni a piros házat, mindenesetre autó már van. A pirosról meg beugrik a hetvenes évek űrverseny-szelleméről, szellemiségéről szóló vicc is, plasztikusan: A NASA-nál megszólal az adóvevő. A vonal végén az egyik Holdra leszállt űrhajós jelentkezik.
– Központ, a szovjetek elkezdték pirosra festeni a Holdat.
– Semmi baj Joe. Tudjuk – jön a válasz.
Újabb hívás:
– Központ, a szovjetek már félig pirosra festették a Holdat.
– Nyugi, hadd csinálják.
Még újabb hívás:
– Központ, a szovjetek már az egész Holdat pirosra festették.
– Oké – szól a központ. – Akkor most vedd elő a fehér festéket, és jó nagy betűkkel írd rá: Coca-Cola.
Mindenesetre a kis piros rönkház a svéd világörökség részeként, remélem, soha nem válik sárga-kék lapra szerelt közösségi élménnyé, különben nem adok egy fillért se.