„A China National Petroleum Corporation (CNPC) magánbefektetőket keres, hogy tovább bővíthesse vezetékrendszerét és új olaj-, illetve gázmezőket tárjon fel”, nyilatkozta Zhou Jiping, CNCP vezér szerdán Pekingben az éves Népi Kongresszus kezdetekor. A cég a külföldi együttműködés elől sem zárkózna el. Az előzetes tervek szerint az energiaóriás 6 különböző ágazatát nyitnák meg a magánbefektetők előtt. A magánbefektetőktől várt összeg mértékével kapcsolatban nem nyilatkoztak a felek. A China National Petroleum Corporationhez tartozik Ázsia legnagyobb olaj- és gáztermelője, a PetroChina. A befektetők által invesztált tőke egy részét palagáz-kitermelésre fordítanák, nyilatkozta Zhou. Kínában egyelőre még gyerekcipőben jár a palagáz-kitermelés, írta a Reuters. Alig két héttel ezelőtt jelentette be a finomítókat üzemeltető ázsiai Sinopec, hogy olajkereskedelmi üzletágának közel 30 százalékát értékesítené magánbefektetőknek. Kínában a tavalyi évben az elmúlt harminc év legátfogóbb gazdasági reformjait vezették be. Idetartozik a piacok liberalizálása is. A kínai vezetés reményei szerint hatékonyabbá tehetők az állami konszernek a magánbefektetők bevonását követően.
Ódor Tamás
GlobalFX.hu – Vagyonkezelés felsőfokon