Miért nincs Trianon-sikerfilm?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Saul fia sikere Magyarország számára is elismerést hozott.

Pápay György
2016. 03. 06. 7:03

Ezért könnyebb nemzetközileg sikeres filmet forgatni a holokausztról, mint mondjuk Trianonról. Az utóbbi túlságosan is csak a „miénk”, ráadásul túl összetett, túl sok háttértudást feltételez – ahogy a két világháború közötti korszak is a maga ambivalenciájával, tagadhatatlan bűneivel, vagy a polgári rétegek kálváriája a hol keményebb, hol puhább kommunista diktatúra időszakában. Nekünk persze fontos, hogy ezekről is készüljenek filmek, de már-már csodával lenne határos, ha akadna olyan magyar rendező, aki képes mindezt „lefordítani” a nyugati közönség számára. Ettől még nem lesz kevésbé értékes a mostani siker, sőt a fentieket végiggondolva talán jobban meg tudjuk becsülni. Hiszen az is kisebbfajta csoda, ha egy fiatal rendező képes úgy beszélni a holokauszttematika nemzetközi nyelvén, hogy azzal valami újat, valami érvényeset mondjon a világnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.