Hogy az első álláspont Európa kulturális önfeladásához vezet, az egyre nyilvánvalóbb. De nem kevésbé defetista, az önfeladáshoz vezető kishitűséget tápláló a második sem, amely szerint az integráció elképzelhetetlen. Ha ugyanis így gondoljuk, nem tehetünk mást, mint hogy felrakjuk a kezünket, és megadjuk magunkat a feltartóztathatatlannak vélt történelmi folyamatnak, miközben az integráció lehetetlenségét a tények nem támasztják alá. Más kérdés, hogy ennek szorgalmazói tetemes hátrányból indulnak, jelentős részben a multikulturalizmus hosszú évtizedei miatt. Ám mégsem lehet kijelenteni, hogy az európai muszlimok közül senki sem illeszkedett volna be a többségi társadalomba. Hogy egyetlen jelképes példát említsünk: a francia köztársaságot védte az a muszlim rendőr is, akivel tavaly végeztek a karikaturistákat gyilkoló fanatikusok.
Az integrálni képes – és integrálni is akaró – Európa képét tehát meg kell őrizni, ha a terrorizmus megfékezése a cél. Legalábbis ami a már itt élő muszlimokat illeti. Azt pedig, hogy az unió jelenlegi „menekültpolitikájából” fakadó tömeges és ellenőrizetlen, letelepedési célú bevándorlás mennyiben szolgálja az európai muszlimok integrációját, mindenki döntse el maga.
