Kaczynskira emlékezve

Sok magyart fűznek baráti, sőt rokoni szálak lengyelekhez, de a lengyel–magyar barátság közügy.

E személyes benyomás és az aznap este az elnökkel – feleségemmel együtt – folytatott rövid beszélgetés okán is személyes gyászként fogadtam néhány héttel később az elnöki repülőgép szmolenszki lezuhanásának a hírét. Nem kívánok itt belebocsátkozni a tragédia okai körüli találgatásokba, gyanúsításokba. Történészként mondhatom, hogy sok ocsmány bűnnel van tele a történelem, de az oknyomozásban van egy nagyon hasznos eszközünk, egy bölcs latin kifejezés: cui prodest? Kinek használ? Én nem látok olyan személyt, pártot, erőt, országot, akinek, amelynek hasznára vált volna Kaczynski elnök és annyi lengyel kitűnőség halála.

A tragikus eset dátuma – április 10-e – azonban alkalmat ad a számos lengyel–magyar történelmi párhuzamhoz hozzátenni még egyet. Ma itt nemcsak a lengyel elnök halálának hatodik évfordulójára emlékezhetünk (ez a cikk a 2016. április 8-án Győrben, a Lech Kaczynski lengyel elnök látogatásának 10. évfordulóján tartott konferencián elhangzott beszéd írott változata – A szerk.), hanem a lengyel–magyar barátság egyik legújabb oszlopára is. 84 évvel ezelőtt ezen a napon született Antall József, a rendszerváltozás miniszterelnöke. Édesapját a lengyelek szívükbe zárták, a hazánkban menedéket talált lengyelek apjuknak nevezték, akiről Lengyelországban több könyv és film is készült, akire szinte minden lengyel–magyar eseményen emlékezünk. Ha valakiről elmondható, hogy a szülői házban szívott magába bizonyos gondolatokat, akkor az ifj. Antall Józsefről elmondható, hogy a lengyelek iránti mély barátság légkörében nőtt föl, erre a barátságra tanította diákjait, köztük engem, és amikor a politika formálója lehetett, ennek a hagyományos barátságnak új lendületet adott és tartós keretet teremtett.

Miniszterelnökké választása után második külföldi vendége 1990 júliusában Mazowieczki lengyel miniszterelnök volt. Antall kezdeményezte a visegrádi együttműködést 1990 novemberében a párizsi nagy európai csúcstalálkozón. Walesa elnökkel a visegrádi csúcson megismerkedve azonnal megtalálták a baráti hangot és a politikai egyetértést. Német fölkérésre a magyar miniszterelnök tekintélyével és tanácsaival elősegítette, hogy a lengyelekben oldódjék a bizalmatlanság az egyesült Németországgal szemben. Ő írta alá Varsóban 1991. október 8-án a kétoldalú államszerződést. Bush elnökkel kialakult különlegesen szoros, baráti viszonyára építve Lengyelországgal együtt dolgozott annak érdekében, hogy az Egyesült Államok fogadja el a NATO közép-európaiakkal történő bővítését. Nagyon jó barátságban volt Hanna Suchockával, aki Mazowieczkit váltotta a miniszterelnöki székben. Külön ki kell emelni a kölcsönös, erős szimpátiát II. János Pál pápa és Antall József között, ez megmutatkozott Őszentsége 1991. augusztusi magyarországi látogatása során is.

Miért fontos a NATO- és EU-tagságon belül a lengyel–magyar szoros együttműködés? Lengyelország négyszer akkora népességével és ebből fakadó politikai súlyával nálunk jóval fontosabb tényező, így a mi céljainkat hatékonyan tudja támogatni. Ugyanakkor egyedül állva Lengyelország magányos harcos, kellenek neki a kisebb szövetségesek, és ezek között az első Magyarország. Arra is jó ez a kölcsönös bizalmon alapuló barátság, hogy adott esetben megóvjuk egymást a hibáktól, túlzásoktól. Bármennyire is érthető a lengyelek történelmen alapuló ellenérzése mind a németekkel, mind az oroszokkal szemben, ennek ma az egyik esetben nincs komoly indoka, a másik esetben pedig irracionálissá és kontraproduktívvá válhat. Magyarország Lengyelország mindkét nagy szomszédjával hagyományosan jobb viszonyban áll, és így tudja mérsékelni az indulatokat, tud közvetíteni. Ugyanakkor lengyel barátaink hatása megóvhat bennünket a másik véglettől, a túlzott vagy csak annak tűnő oroszbarátságtól. A lengyelek közvetíthetnek – ahogy több ízben meg is tették – Magyarország és Szlovákia, illetve Románia között, amire a magyar kisebbséggel szembeni bánásmód miatt gyakran lehet szükség. A 25 éve tervezett és szavakban szorgalmazott balti–adriai közlekedési és gazdasági folyosó kiépítését is e két ország közös föllépése valósíthatja meg. Egyetlen dologtól azonban óvnám mind lengyel barátainkat, mind önmagunkat: az önsajnálattól, attól a negatív illúziótól, hogy „egyedül vagyunk”, hogy mi vagyunk „a népek Krisztusa”, hogy a világ mindig cserben hagyott, becsapott bennünket, mindig indokolatlanul kritikus mércét alkalmaz velünk szemben. Még ha időnként valami ilyesmi is történt vagy történik, ez nem egy kikerülhetetlen végzet, nem állandó tendencia, ez ellen éppen a közös föllépés és barátok megnyerése a legjobb eszköz.

Id. Antall József sírkövén latin nyelvű, nagyon igaz mondás látható: Polonia semper fidelis. Igen, Lengyelország mindig hűséges és megbízható barát. Illő, hogy ezt tudja az egész világ. Jó lenne, ha ugyanez elterjedne Magyarországról is.

Kétezertíz április 10-én zuhant le a lengyel légierő 101-es oldalszámú TU–154M-es utasszállító repülőgépe Oroszországban, a szmolenszki katonai repülőtér közelében. A gép fedélzetén volt a lengyel elnök, Lech Kaczynski, az ország politikai és katonai vezetésének számos tagja, valamint az egykori demokratikus ellenzék és a lengyel kulturális élet meghatározó szereplői közül is többen. Kaczynski a katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre igyekezett a lengyel delegáció társaságában. A repülőgép 96 utasa közül senki sem élte túl a katasztrófát. A baleset okairól azóta számos elmélet látott napvilágot – a robbantásoktól kezdve az oroszok félrevezető szándékán át a közeli erdőből hallható lövésekig –, de mindmáig az tűnik legvalószínűbbnek, hogy a sűrű ködben a leszállást megkísérlő repülőgép az ereszkedés során túl gyorsan süllyedt (a talajt a kifutópálya eleje előtt érte el), és hozzáért a szmolenszki katonai repülőtér melletti erdő fáinak koronájához.

Kétezertízben a Donald Tusk miniszterelnök vezette Polgári Platform (PO) volt kormányon. A tragikus esemény hatodik évfordulóján az elhunyt elnök ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) van hatalmon Lengyelországban. Az egyébként is számos ügyben megosztott lengyel közvélemény számára a szmolenszki katasztrófa értelmezése törésponttá vált: a politikai árok kifejezés helyett nyugodt szívvel lehet szakadékként értékelni. Baleset vagy merénylet? A kérdésben való állásfoglalás a politikai szimpátiáról és hovatartozásról is mindent elmond északi barátainknál. A következőkben néhány idézettel szeretnénk megmutatni, milyen indulatokat, egymásnak feszülő véleményeket vált ki Szmolenszk emlékezete Lengyelországban.

„Ilyen drámát a mostani világ még nem látott” (Donald Tusk miniszterelnök rádiónyilatkozata 2010-ben).

„Az elnöki gép lezuhanása számomra kétszeresen is személyes tragédia. Ahogy emlékeztek, néhányukkal az utasok közül megoldandó problémáim voltak. Most megbocsátok nekik, és nincs semmiféle panaszom feléjük, de ők már nem bocsátanak meg nekem. Most az Úristenhez vagyok kénytelen fohászkodni megbocsátásért, hiszen biztosan elkövettem néhány hibát én is, és valami terheli a lelkiismeretemet” (Lech Walesa, a Szolidaritás Független Szakszervezet korábbi vezetője, egykori államelnök 2010-ben).

„Nem árt emlékezni arra, hogy mi voltunk a terrorizmus első áldozatai a harmincas években, és Szmolenszk után kijelenthetjük, mi voltunk a terrorizmus első komoly áldozatai abban a jelenlegi konfliktusban is, amely a szemünk előtt bontakozik ki” (Antoni Macierewicz jelenlegi nemzetvédelmi miniszter előadása egy egyházi iskolában 2016 márciusában).

„Számos motiváció képzelhető el. Szó lehet bosszúról is – Leszek [a Lech becézve] nagyon magára haragította a befolyásos politikai, üzleti, a szolgálatokkal kapcsolatban álló vagy azok embereivel összejátszó köröket” (Jaroslaw Kaczynski egy 2012-es interjúban).

„A PiS már olyan szinten játssza ki Szmolenszket, amilyen szinten a nácik játszották ki a Reichstag felgyújtását” (interjú Leszek Miller egykori miniszterelnökkel, a baloldali SLD elnökével 2010-ben).

„A Szmolenszket illető igazság nélkül soha nem építhetünk erős országot” (Jaroslaw Kaczynski beszéde a tragédia ötödik évfordulóján rendezett ünnepség alkalmából).

„Szükséges a megbocsátás, de csak a bűnök beismerését és a megfelelő büntetés kiszabását követően. [ ] Meg akarják gyilkolni az emlékezetünket, mert félnek tőle. Mert ezért a tragédiáért, függetlenül az okoktól, valakinek felelnie kell. Ha máshogy nem, morálisan. Felelős miatta az előző kormány. [ ] Megtettek mindent, minden lehetséges módon, minden szabályt megszegve, hogy ez az emlékezet elpusztuljon” (Jaroslaw Kaczynski beszéde a tragédia hatodik évfordulóján rendezett ünnepség alkalmából).

„A merénylet a legvalószínűbb verzió, és Donald Tusknak a létező legszigorúbb büntetés jár. [ ] A szmolenszki katasztrófa leleplezte az állam katasztrófáját. Ha egy nemzeti közösség megengedi az elnöke halálát, és nem elég, hogy vannak, akik felelősek azért, hogy elmaradtak a büntetések, de még a nyilvánosság előtt elő is léptetik őket, akkor az csak egyet jelenthet: ez a közösség jelzést küldött magának és a nagyvilágnak arról, hogy nem szolgál rá arra, hogy állam formájában létezzen” (Ewa Stankiewicz rendező a lengyel közszolgálati televízió műsorában a hatodik évforduló kapcsán).

(Sz. I. P.)