A hazugságot itthon hitték el

Csak Európának azt a fertályát távolról nézve hihető, hogy a Nyugat válságban van. Hullámvölgyben, abban igen.

Orbán Viktor vérbeli háborús politikus. Lehetőleg mindenkor harcban, támadó akcióban igyekszik bemutatni politikáját. A kurucos ellenzéki sérelmi politika, a külvilág nagyjai elleni permanens szabadságharc, a magyaros odamondogatás és nem a labancos konszolidáció hozta meg számára a közönség támogatását – mondta Tölgyessy Péter még októberben.

Ez jutott eszembe az utóbbi hetekben, amikor több nyugatias hatás is ért. Holland napilapokhoz jutottam, egy ott élő ismerősöm Dániáról mesélt nekem, a múlt héten pedig Berlinbe vetett a jó sorsom. A sok élményből sikerült leszűrnöm valamit: nem hanyatlik Nyugat-Európa. Vagy ha igen, nem pont annyira, nem egészen úgy. És nem biztos, hogy örökké csak „kurucos odamondogatásaink”, a „külvilág nagyjai elleni szabadságharc” optikáján át érdemes szemlélnünk a világot.

Persze olyan jó innen, ebből az ugyancsak megannyi problémával küszködő országból messzire nézni, és megállapítani, hogy ezeknek végük. Hogy teljesen idióták és fogalmatlanok. A migránsokkal nem tudnak mit kezdeni, városaikban alig mernek közlekedni a no-go zónáik miatt, a gazdaságuk vergődik, Merkel muttijuk buta keletnémet antinő, ők maguk meg olyan önteltek és ostobák, hogy nem veszik észre: a jövő itt formálódik Kelet-Európában.

Mindebben persze van igazság is. Európa nyugati fele vonakodik elszakadni a második világháború után kialakított, jól bejáratott, korábban mesés jólétet biztosító reflexeitől és gondolkodásmódjától. De egyáltalán nem kizárt, hogy előbb-utóbb sikerülni fog neki mégis. Még egy-két kijózanító pofon – mint Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban vagy a mára a nyugati államok jó részében is követendőnek ítélt magyar határpolitika sikere –, és könnyen lehet, hogy a mainstreamhez tartozó politikusokhoz is felszűrődik a nép hangja. Ha így lesz, könnyen újra helyzetbe kerülhetnek. Amint azt látjuk Németországban (itt nagyon valószínűnek tűnik, hogy Angela Merkel negyedszerre is kancellár lesz) vagy éppen Franciaországban (ahol a populista Nicolas Sarkozy helyett a nyugodt erőt megtestesítő François Fillon lesz a radikális Marine Le Pen kihívója az elnökválasztáson).

Ami viszont a hétköznapi rögvalóságot illeti, tényleg csak Európának azt a fertályát távolról nézve hihető, hogy a Nyugat válságban van. Hullámvölgyben igen; de több mint negyven éve Magyarországon élő emberként ilyen hullámvölgyeket el tudnék képzelni magunknak is.

Tudta, hogy Dániában délután négyig-ötig dolgoznak az emberek, és ha valaki tovább marad az irodában, arra furcsán néznek? Mégis a dánok, miközben jut idejük magukra és családjukra is, 5,7 millió lakosukkal a világ ötödik legversenyképesebb gazdaságát működtetik. Tudta, hogy a németek nemcsak a náci múltjukkal néztek szembe már régen, de Berlinben, a dómmal szemben létrehoztak egy olyan NDK-múzeumot is, amely szórakoztató, de századannyira sem szájbarágós, mint a mi Terror Háza Múzeumunk, és mégis világosan üzeni a látogatónak: ezt soha többé? Tudta, hogy a holland és német újságok majd százoldalas hétvégi számait megemelni is kihívás, és az abban megjelenő cikkek, vélemények sokszínűen-okosan szólnak az adott ország és a világ dolgairól, az azokat fogyasztó középosztály nagy-nagy örömére?

Ez is az átkozott-kiröhögött Nyugat, nem csak az ottani újságírók korábbi öncenzúrája migránsügyben, vagy a nagyobb városokban itt-ott valóban létező bevándorlónegyedek, ahová tényleg nem tanácsos belépni. (Még mielőtt elégedetten hátradőlnénk: nálunk hovatovább egész járásokba nem tanácsos belépni, vagy legalábbis ott élni szinte lehetetlen a nyomor és a bűnözés miatt.)

Mindez nem jelenti azt, hogy a dánok, a hollandok, a németek jobbak lennének nálunk. Jómagam még véletlenül sem költöznék mostanában se Koppenhágába, se Berlinbe, se Amszterdamba. Csodálatos városok; de Budapest is csodálatos a maga módján. Csodálatos és izgalmas. És a miénk. Egyet azonban nem szabad: magunkat mindenkinél okosabbnak képzelve lenézni, kikacagni azokat, akik erre finoman szólva sem szolgálnak rá. Akik nagyon is okosak. Tanulni kellene tőlük, tisztelni és figyelni őket. Hogy mi is még jobbak lehessünk. És hogy önáltatásunkban végre ne lehessen Adyt idézni. Ezredszerre is érvényesen. Hogy több mint száz év távlatából ne találja már fején újra meg újra a szöget: „a nagy Humbug nem Európának ártott meg, a hazugságot itthon hitték el”.