Csőd, katasztrófa és egy falat kenyér

A három Orbán-kormánynak bőven kijutott a válságszituációkból, és jobbára ura volt a kemény helyzeteknek.

„Ha elfogy a tűzifája, üljön át a szomszéd nappalijába ”
Facebook-gyűjtés

A jó katona nem fázik, csak érzékeli a hideget – tudtuk meg pár éve egy derék szakaszvezetőtől valahol Békés megyében, ahol télvíz idején ivóvízzel látták el a falu népét. Merthogy ami a csapból arrafelé folyik, az kicsit arzénos, ami ugye hosszú távon nem tesz jót. Arzénról nem lesz szó a továbbiakban, akad bőven más is, ami mérgezi a hangulatot. Itt van például ez az átkozott hideg, a minap mértünk a főváros határában hajnalban mínusz tizennyolc fokot is, és kénytelen voltam megállapítani, hogy én bizony nem vagyok jó katona, mert fáztam piszkosul.

Na de nem is ez a lényeg. Hanem hogy eshet ónos eső, fújhat sarkvidéki eredetű szél, immár mindenből politika lesz e jéghegyekkel ölelt kis országban. Bizony, még a hidegből is. Ki ne emlékezne a három évvel ezelőtti március 15-re, amikor az M1-es autópályát Szibériát idéző hótorlaszok borították, a Belügyminisztérium meg boldog-boldogtalant arra hívott fel SMS-üzenetével (sokakat otthon, a fűtött szobában is), hogy ha elfogy az üzemanyag az autójából, üljön át egy másikba. A helyzetet könnyű volt úgy beállítani, mintha a kormány és a katasztrófaelhárításért felelő szervek csődöt mondtak volna. Akkor is azt mondtam, ma is úgy gondolom, hogy ez nem feltétlenül volt így, meg különben is, aki nem járt ott, az a meleg szobából ne nagyon okoskodjon.

A héten Sallai R. Benedek (S. R. B.), az LMP országgyűlési képviselője gondolta úgy, hogy a szokatlan (sőt rendkívüli!) hideg miatti helyzetet – a kormányzást „stratégia nélkülinek, felkészületlennek, inkompetensnek, átgondolatlannak” nevezve – egy kis pártpolitikára használja fel. A politikus szerint „jöhet árvíz, baromfi-influenza, sertéspestis és rendkívüli hideg, a kormányzat nem tud helytállni, csődöt mond minden válsághelyzetben”. Kemény szavak, akár a kedd hajnali zimankó, csak nem biztos, hogy igazak is. S. R. B. hivatkozik a stadionokra meg a miniszterelnök új irodájára a több milliárdba kerülő antik berendezéssel; ezek persze valóban vérlázítók a maguk nemében, de mégis mintha keveredne a szezon a fazonnal. Való igaz, a fényűzésre szánt pénzt adhatnák a szegényeknek is, csakhogy S. R. B. alapfelvetése, hogy a kormány képtelen kezelni a válsághelyzeteket, nem áll meg. Pedig tud ő okos dolgokat is mondani (például földügyben), a cifraszűr is hitelesen áll rajta, de most mintha kicsit lefagytak volna politikai detektorai.

Merthogy valójában úgy kellenek a kormánynak a válsághelyzetek, mint egy falat kenyér. Sőt nemcsak ennek, hanem a mindenkorinak, legalábbis annak, amelyik kompetens az ilyen helyzetekben. Márpedig a három Orbán-kormánynak bőven kijutott válságszituációkból; délszláv konfliktustól a tiszai, majd két nagy dunai árvízig, kolontári katasztrófáig. Lehet kukacoskodni, hogy az újjáépített házak némelyikén kicsit ferde az eresz, vagy hogy késik a hókotró, de bizton állítható, hogy az intézményrendszer jobbára ura volt a kemény helyzeteknek. Ez nem minősítés, szeretem, nem szeretem kérdés, hanem tény. A migrációs válságról nem is szólva. Amely persze jóval bonyolultabb kérdés, legkevésbé sem fekete-fehér ügy. Összességében mégis azt a képet tudta kialakítani a kormány és a hozzá kapcsolódó kommunikációs gépezet, hogy míg más államok vezetői finomkodtak, mellébeszéltek, Magyarország megvédte magát. Hogy milyen áron és mennyire káros gyűlöletkampány révén, azt jól tudjuk, de a végeredmény mégiscsak adott.

Legkevésbé sem szeretnék bármely politikai erő tanácsadójaként feltűnni, igény sem mutatkozott erre, halkan, a partvonalról (a rianás széléről) mégis merészelem megsúgni: nem ezen a ponton lehet fogást találni a kormányon.

De sebaj. Lesz még tavasz.