Sokarcú Románia

Nem nehéz megérteni, hogy legalább két Románia feszül egymásnak. Ó-Romániában más viszonyok uralkodnak.

Cosmin Razvan Barsan egy Vrancea megyei városkában, Odobesti-ben élő fiatalember. Múlt kedd óta minden este kimegy tüntetni a város főterére a kormány ellen. A polgármesteri hivatal előtt állva két A3-as méretű lapot tart a kezében. Az egyiken az áll: „Nem az amnesztiára és a kegyelemre”, a másikon pedig mindössze annyi: „Vigyen el titeket a DNA!” – vagyis a román korrupcióellenes ügyészség. Cosmin sztár lett a legnagyobb internetes közösségi oldalon, mert miközben Románia nagyvárosaiban vasárnap este félmilliósnál is nagyobb tömeg demonstrált, a nyolcezer fős moldvai városkában ő volt az egyetlen, aki kiment tüntetni. Odobesti ugyanis igazi vörös fészek, a szociáldemokrata párt (PSD) vezeti a várost, és mivel mindenki ismer mindenkit, amíg a fiatalember tüntetett, valakik fekáliával kenték be lakása ajtaját. De mondjak jót is: látva a moldvai tüntető magányát, néhány bukaresti fiatal szombaton leautózott hozzá, így azon az estén, amikor Sorin Grindeanu miniszterelnök belengette a sürgősségi rendelet visszavonását, éppen tízen demonstráltak a polgármesteri hivatal előtt.

Vrancea megyével kapcsolatban vannak személyes emlékeim. A nyolcvanas évek elején a parajdi iskola, ahova jártam, baráti kapcsolatot ápolt egy ottani községgel. Talán felülről erőltették a barátkozást, talán nem, a lényeg, hogy minden ősszel autóbusznyi székely gyerek indult Straoane településre. Románul nem sokan beszéltek, de azt tudták, hogy ott szőlő lesz dögivel, mivel híres bortermelő vidék, így friss gyümölcsön és muston valahogy kibírják a három napot. A román gyerekek húsvétkor viszonozták a látogatást, és mindkét helyen családoknál voltak elszállásolva a látogatók. Akkoriban Parajdon már nem számított kuriózumnak az angolvécé, a fürdőszoba pedig alapfelszereltség volt a lakásokban, ezért szó szerint kultúrsokként ért mindenkit az, amit a román faluban tapasztaltunk. Még a vadonatúj téglaházban is döngölt föld volt a padló (rajta nemritkán perzsaszőnyeg), vécé pedig nemhogy a lakásban, még az udvaron sem volt. Ennélfogva a természet lágy ölén, a szőlősben kellett visszaadni a természetnek azt, ami a sok szőlőevés miatt igencsak megszaporodott.

A mába visszatérve, a bukaresti tüntetésen feltűnt nekem, hogy nagyon sok fiatal szorongatott háromdecis, elvitelre szánt műanyag poharas kávét a kezében. Hamar rájöttem, hogy miért: a Győzelem tér sarkán és egy közeli sugárúton, a Calea Victorieien is van Starbucks, ahol hosszú sorok kígyóztak a pult előtt. Tizenhat lejért, több mint ezer forintért mérték a forró italt (arrafelé divat bioszójatejjel kérni, kevés habbal a tetején), és az emberek vitték, mint a cukrot. Ugyanezért a pénzért a Kárpátokon túli Romániában, egy falusi korcsmában teljes szervizt kap a kedves vendég: hat deci pancsolt vodkát garantált másnapi fejfájással. Nem csoda, ha ezen korcsmák vendégei nem értik, nem érthetik azokat, akiket a falra szerelt ócska tévén vasárnap este láttak okostelefonjukkal hadonászni a bukaresti éjszakában. Számukra a hivatali korrupció nem bűncselekmény, hanem a hétköznapi ügymenet része, így nem értik, mások miért ágálnak ellene.

Nem nehéz megérteni, hogy legalább két Románia feszül egymásnak. Erdélyről most ne beszéljünk, az külön világ, de a többi, Erdélyen kívüli román területen, Ó-Romániában más viszonyok uralkodnak. Ott a PSD az úr, erős embereik átvették a régi bojárok szerepét, így élet és halál urai. Ebben a Romániában él annak a kilencmillió állampolgárnak a zöme, akik most, az ortodox Úristen kétezer-tizenhetedik esztendejében sem jutnak vezetékes vízhez. Itt van az a négy város és 811 falu, ahol nincs csatornázás, és itt épült fel a romániai lakásállomány azon hetven százaléka, amelyikben ma sincs vécé. Szó szerint megállt az idő, és ezen állapotokért, ezen emberek nyomoráért jórészt pont azok a PSD-politikusok felelősek, akiket ők a szavazatukkal rendre felemeltek.

Hogy miért van ez így, arról könyvtárnyi könyvet lehetne írni. Egyrészt a politikusok ellopják azt a keveset is, ami ellopható, másrészt abban érdekeltek, hogy megvezethető, nyugdíj- és segélyemeléssel megvásárolható tömegek fölött uralkodjanak. Ők a biztos szavazóbázis, elég egy telefon a központból, és mennek voksolni (akár többször több helyen is, ha ezt követeli az érdek), tüntetni, tapsolni, mikor mire van igény. Rend van és fegyelem, és ha ez így működött több száz évig, akkor miért kellene rajta változtatni?

Emlékeznek még az odobesti fiatalemberre, aki egymaga tüntetett? A városka polgármestere (aki, nem véletlenül, a szociáldemokrata párt színeiben nyert) beperelte őt és édesapját. Azért, mert engedély nélkül tüntetett, és mert a polgármester szerint sértő dolgokat posztolt a Facebookra. A település mindenható ura az őt ért erkölcsi kár fejében 150 ezer lejt, tízmillió forintot követel az alperestől. Érdekes tény: ha a sürgősségi kormányrendeletet nem törlik el a bukaresti tüntetések nyomán, ennyit akár el is lophatott volna, mert nem indíthattak volna ellene bűnvádi eljárást.