Lóvá tett emberek

Egyre több ember munkáját veszik el a robotok. Ideje morfondírozni a jövőnkön.

Aligha csak én gondolkozom el az ilyen hírek hallatán arról, mit is jelent a való életben a fenntartható fejlődés fogalma, illetve – teljesen tudománytalan felvetés, tudom – arról, hol is van a normális fejlődés határa. Tisztában vagyok azzal, hogy egyes szakterületek fejlődése húzza magával a többit, vagyis nem lehet olyan politikai-gazdasági döntéseket hozni, hogy mondjuk az egészségügyet meg a közlekedésbiztonságot fejlesztjük, a mezőgazdaság gépesítésénél viszont önmérsékletet gyakorolunk, az élet nem ilyen egyszerű (sajnos), nem is beszélve az üzleti érdekekről.

A túlfejlődés ügyének másik, sokkal pozitívabb megközelítése az, hogy dolgozzanak csak helyettünk a robotok, termeljék a pénzt, ha úgy tetszik, végezzék el a piszkos munkát, az emberek meg arassák le ennek gyümölcsét. Vagyis alkosson a valamikori állam egy újfajta elosztási rendszert, s mozduljon el az alapjövedelem világa felé. Azaz, mivel a gépek nem kérnek enni (vagy legalábbis spórolni lehet használatukkal, különben mire menne ki ez az egész), osszuk szét azt a pénzt, amit megtermelnek. Az alapgondolat biztosan nem ördögtől való, de azzal kapcsolatban, hogy belátható időn belül meg is valósítható, lehetnek erős kétségeink. Már csak az igazságosság elméletének érvényesítése miatt is, hiszen maguk a bérek jelenleg is alacsonyak, s egyelőre – helyesen – mégiscsak a dolgozni képes emberek foglalkoztatása a cél, nem ennek ellenkezője. (A John Rawls-féle igazságkeresésnek is része, hogy olyan társadalom kialakulása lenne szükséges, amely racionálisan kialakított közös elveken és elosztáson alapul, fenntartva azt az alapelvet, miszerint az igazságosság elengedhetetlen feltétele a tartózkodás attól, hogy előnyt húzzunk valaminek az elvételéből, ami nem a miénk.)

Az Eötvös-csoportos neves közgazdász, az egykor a gazdasági tárca vezetésére is esélyesként számontartott Urbán László minapi indexes interjújában azt fejtegette az előbbiekkel kapcsolatban, hogy a technológiai robbanás – amely a fejlett nyugati országokban már jóval érzékelhetőbb, mint nálunk – táptalajt jelent a politikai populizmusnak. Mint fogalmazott, „az emberek most még széles körben hiszik, hogy a gyárak külföldre telepítése veszélyezteti a munkahelyüket, de valójában az automatizálás sokkal nagyobb arányban fogja megszüntetni a munkahelyeket. Sokan nem lesznek produktívan foglalkoztathatók, és nem lesz más lehetőségük, mint politikai eszközökkel kikényszeríteni valamiféle állami gondoskodást.” Ami pedig az ebből következő alapjövedelmet illeti, „ha ilyesmi felé haladunk is, fontos, hogy egy közepesen fejlett országban ez jóval alacsonyabb lesz, mint nyugaton, tehát ez biztosan nem valósítja meg a felzárkózást”.

Szóval így állunk. De a kesergés helyett jobban járunk, ha gondolunk előre, morfondírozunk azon, mi várhat ránk és környezetünkre akár évtizedek múltán. És lehetőségeinkhez mérten teszünk kiszolgáltatottságunk csökkentéséért. Okulhatunk az egykor a munka világából kivezetett lovak esetéből is. Belőlük ugyanis többnyire kolbász lett.