Csak félig lenne meg az, ami nincs

A középosztálybeliek többségének gyermekvállalási kedvét nem az anyagi körülmények javításával lehet ösztönözni.

Köztudott, hogy a bőkezűnek számító magyar családtámogatási ellátás ellenére hazánk termékenységi mutatói a világ legalacsonyabbjai közé tartoznak. Épp ezért, amikor a miniszterelnök a múlt héten bejelentette, hogy az állam a jövőben milliókkal ösztönzi a gyerekvállalást, sokan kétkedtek abban, hogy csupán anyagi támogatással el lehet érni, hogy a vágyott gyerekek megszülessenek. A kormány növelné a családi adókedvezményt, részlegesen vagy teljes egészében elengedné a két, illetve három gyermeket vállaló anyák diákhitelét, milliókat vállalna át a nagycsaládok jelzáloghiteléből, az egész Kárpát-medencében jegyezhetővé tenné a babakötvényt. A népesedési fordulat elérése érdekében kutatóintézetet is létrehoznának Kopp Mária nyomdokain, ráadásul a diplomásgyed meghosszabbításával újabb gyermekek vállalására csábítanák a nőket. Az intézkedések meghozatalánál szem előtt tartották az értelmiségi réteg érdekeit. Bár a következő parlamenti választásokig még közel egy év van hátra, valószínűnek tűnik, hogy ezek a lépések már a kampány részének tekinthetők. Különösen annak fényében, hogy az Integrity Lab nemrégiben végzett reprezentatív felmérése arra a következtetésre jutott, hogy a diplomások szeretnék a legkevésbé, hogy a kormány a helyén maradjon, ők fordultak el a legnagyobb arányban a kormánytól.

Az anyagi ösztönzés azért is észszerűnek tűnik, mert a középosztálybeliek számára alapvető fontosságú, hogy gyerekeiknek legalább azt az életszínvonalat tudják biztosítani, amelyet ők is megkaptak saját szüleiktől. És itt nem feltétlenül luxuskörülményekre kell gondolni, hiszen a mai fiatal, de már családos értelmiség túlnyomó többsége még a szocializmusban volt gyerek, amelyben nem voltak igazán kirívó társadalmi különbségek. A gyerekek életszínvonala miatti aggódást akkor sem szabad lebecsülni, ha felmérések szerint a középosztálybeliek többségének gyermekvállalási kedvét nem az anyagi körülmények javításával lehet ösztönözni. Az is nagyon sokat segítene, ha több lenne a családbarát munkahely és a részmunkaidős állás.

Jómagam, keresztény értelmiségiként, éppúgy megkaptam már, hogy szégyelljem magam, amiért csak két gyereket szültem, mint a „száz gyereket ellő katolikus” címkét, de ma sem hiszem, hogy akár egyetlen ember is nyugodt szívvel besorolható lenne egy olyan – akár vallási – kategóriába, amelyben elvi alapon kell döntenie arról, vállal-e még gyereket vagy sem. Valamennyien egyediek vagyunk, más-más társadalmi közegben szocializálódtunk, más mintákat hozunk, és családunk tervezésekor személyes adottságainkon túl ezek a minták a legmeghatározóbbak.

Úgy gondolom tehát, hogy a kormány legújabb családpolitikai bejelentései elevenébe találhatnak annak a rétegnek, amelyet céloznak. Hogy a diákhitelt miért éppen a nőknek engedik el, az ugyan nem világos – hiszen a férfiak is vesznek fel diákhitelt, és ők is részei a családnak, akárcsak az anyák –, de az anyagi terhek csökkentése, a kedvezmények növelése mindenképpen felszabadító lehet azon családok számára, amelyekben a szűkös keretek szabnak határt a vágyott gyerekek világra hozásának.

Lehet persze vitatkozni azon, kell-e tartani a fogyasztói tempót, vagy be lehet érni kevesebbel is. Én például iPadet biztos nem vennék a gyerekeimnek, viszont nyári táborra szeretném befizetni őket, és élénken él még az emlékezetemben az a kínos év, amikor a férjem tanári fizetését csak a havi huszonegyezer forintos gyes és a családi pótlék egészítette ki. Nem biztos, hogy szívesen vállalnám ezt az élethelyzetet két nagyobb gyerek mellett is. Persze találkoztam olyan középosztálybeli családdal, ahol öten élnek havi százezerből, és olyan mélyszegénységben élőkkel is, akik sokkal többen sokkal kevesebből, de az emberi méltósághoz hozzátartozik, hogy minden család maga dönthesse el, mennyi terhet bír el, hiszen ha billen a hajó, mindenki víz alá kerül.

Bizonyos, hogy a fogyasztói társadalom elvárásai nagy szerepet játszanak abban, hogy amúgy elfogadható anyagi körülmények között élő családok másod-, harmadrendűnek érzik magukat, de érzéseiket nem söpörhetjük le az asztalról azzal, hogy irreálisak az elvárásaik. A párok, a családok lelki harmóniája ugyanis elengedhetetlen az egészséges társadalomhoz. Márpedig a magyar párok jelentős része nincs jó lelkiállapotban. Legalábbis erre utal, hogy ma minden ötödik pár meddőséggel küzd. Óriási szám ez, ami mögött rengeteg esetben lelki okok húzódnak meg, nem csupán az anyagi helyzet okozta szorongás, hanem a sérült, felborult családi élet megtapasztalása, a házasságban való hit elvesztése, a női-férfi szerepek akadozó újraértelmezése. Az anyagi biztonsággal támogatott családi harmónia és a kiegyensúlyozott gyerekkor tehát elengedhetetlen a népesedési fordulathoz. Ebben bízhatott a kormány is, amikor előkészítette az új családpolitikai lépéseket. Reméljük, nem hiába.