Csak félig lenne meg az, ami nincs

A középosztálybeliek többségének gyermekvállalási kedvét nem az anyagi körülmények javításával lehet ösztönözni.

Jómagam, keresztény értelmiségiként, éppúgy megkaptam már, hogy szégyelljem magam, amiért csak két gyereket szültem, mint a „száz gyereket ellő katolikus” címkét, de ma sem hiszem, hogy akár egyetlen ember is nyugodt szívvel besorolható lenne egy olyan – akár vallási – kategóriába, amelyben elvi alapon kell döntenie arról, vállal-e még gyereket vagy sem. Valamennyien egyediek vagyunk, más-más társadalmi közegben szocializálódtunk, más mintákat hozunk, és családunk tervezésekor személyes adottságainkon túl ezek a minták a legmeghatározóbbak.

Úgy gondolom tehát, hogy a kormány legújabb családpolitikai bejelentései elevenébe találhatnak annak a rétegnek, amelyet céloznak. Hogy a diákhitelt miért éppen a nőknek engedik el, az ugyan nem világos – hiszen a férfiak is vesznek fel diákhitelt, és ők is részei a családnak, akárcsak az anyák –, de az anyagi terhek csökkentése, a kedvezmények növelése mindenképpen felszabadító lehet azon családok számára, amelyekben a szűkös keretek szabnak határt a vágyott gyerekek világra hozásának.

Lehet persze vitatkozni azon, kell-e tartani a fogyasztói tempót, vagy be lehet érni kevesebbel is. Én például iPadet biztos nem vennék a gyerekeimnek, viszont nyári táborra szeretném befizetni őket, és élénken él még az emlékezetemben az a kínos év, amikor a férjem tanári fizetését csak a havi huszonegyezer forintos gyes és a családi pótlék egészítette ki. Nem biztos, hogy szívesen vállalnám ezt az élethelyzetet két nagyobb gyerek mellett is. Persze találkoztam olyan középosztálybeli családdal, ahol öten élnek havi százezerből, és olyan mélyszegénységben élőkkel is, akik sokkal többen sokkal kevesebből, de az emberi méltósághoz hozzátartozik, hogy minden család maga dönthesse el, mennyi terhet bír el, hiszen ha billen a hajó, mindenki víz alá kerül.

Bizonyos, hogy a fogyasztói társadalom elvárásai nagy szerepet játszanak abban, hogy amúgy elfogadható anyagi körülmények között élő családok másod-, harmadrendűnek érzik magukat, de érzéseiket nem söpörhetjük le az asztalról azzal, hogy irreálisak az elvárásaik. A párok, a családok lelki harmóniája ugyanis elengedhetetlen az egészséges társadalomhoz. Márpedig a magyar párok jelentős része nincs jó lelkiállapotban. Legalábbis erre utal, hogy ma minden ötödik pár meddőséggel küzd. Óriási szám ez, ami mögött rengeteg esetben lelki okok húzódnak meg, nem csupán az anyagi helyzet okozta szorongás, hanem a sérült, felborult családi élet megtapasztalása, a házasságban való hit elvesztése, a női-férfi szerepek akadozó újraértelmezése. Az anyagi biztonsággal támogatott családi harmónia és a kiegyensúlyozott gyerekkor tehát elengedhetetlen a népesedési fordulathoz. Ebben bízhatott a kormány is, amikor előkészítette az új családpolitikai lépéseket. Reméljük, nem hiába.