Egyelőre tehát úgy néz ki, hogy még legalább négy évig nagyjából Merkel szava dönt uniós kérdésekben, ő pedig a jelek szerint némi válsághangulat keltése után a gázra akar lépni az integrációt illetően. Ráadásul ebben rangos és befolyásos partnerekre támaszkodhat majd. A minden ilyesmitől ódzkodó Orbán Viktor számára pedig nem marad más, mint felidézni saját dakota közmondását a New York-i vonatról, amely pontosan 18 másodperc alatt robog keresztül az átjárón – akkor is, ha valaki esetleg az útjában állna. Igaz, a kormány örökös jó rendőre, Varga Mihály ezzel kapcsolatban (is) igyekezett nyugtatni a kedélyeket, hogy ha mégis élesre fordulnak a dolgok, akkor a kormányfő is váltani fog (a hozzáállásán), mert „Orbán Viktor soha nem szeretett a második ligában játszani”.
Ebben nincs okunk kételkedni, de most mégis az a helyzet, hogy ha Merkel nagyon az élére állítja a kérdést, Magyarországnak mégiscsak az első vagy a második liga között kell választania. Már azt is meg kellett érnünk, hogy az átlag magyar választó által előszeretettel lesajnált Szlovákia volt elnöke aggódjon a jövőnk miatt (arról az „arculcsapásról” nem is szólva, hogy a román elnöknek már van időpontja a fehér házi látogatásra Trumphoz): Ivan Gašparovič nemrég egy konferencián fejtette ki, hogy amennyiben az EU országainak egy része úgy dönt, nem vár a többiekre, és nekiáll elmélyíteni az együttműködést, a már régóta eurót használó Szlovákia „az integráció gyorsvonatán utazik majd”, de azon lesz, hogy a „személyvonaton zötykölődő” többi V4-es tagállamot is segítse.
Nagy idők jönnek, sorsunk ilyenkor, ezt már megtanulhattuk történelmileg, mondhatni, részlegesen van saját kezünkben. Jövőnket nagyhatalmi döntések is befolyásolják, legalább a jóindulatukat nem kellene eljátszani. Mint ahogy éppen most tesszük.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!