Tetszik, nem tetszik, sokan kényszerülnek rá, hogy a családjuktól távol keressék a kenyerüket. És sokan kényszerülnek rá, hogy – bár párkapcsolatban élnek – nagyrészt egyedül neveljék a gyerekeiket. A kiköltözőknek és az itthon maradóknak sem könnyű, de a gyerekeknek a legnehezebb.
Hogy mennyire nehéz, azt csak sejteni lehet. Mivel új jelenségről van szó, a gyerekpszichológusoknak még nem volt alkalmuk átfogó vizsgálatokat végezni, és a hátrányok sem kristályosodtak még ki. Van, aki attól félti a gyerekeket, hogy érzelmileg sérülnek, amikor az egyik szülő távol vállal munkát.
A pszichológusok abban egyetértenek, hogy a legjobb az lenne, ha a gyerekek úgy nőnének fel, hogy édesapjuk és édesanyjuk is mellettük van. Ám ha ez nem lehetséges, akkor is sokat lehet tenni azért, hogy a gyerekek úgy érezzék, a távoli szülő is mindenben mellettük áll. Az elmaradó öleléseket semmi nem pótolhatja, az online beszélgetések azonban, főleg a nagyobb gyerekeknél, sokat segíthetnek. A közös szülői felelősségvállalás úgyszintén. Fontos, hogy – a kellemesek mellett – a távoli szülő kivegye a részét a gyereknevelés kellemetlenebb oldalaiból is.
Érdekes módon a külföldi munkavállalás modern kori problémájára az archaikusabb társadalmak kínálják a legjobb megoldást: a nagycsaládot. A nagynénik, nagybácsik, nagyszülők, dédszülők, unokatestvérek súrlódásoktól sem mentes, mégis bensőséges közösségét. Azt a családi kört, ahonnan el lehet indulni szerencsét próbálni.
