Még fájdalmasabbá teszi a magyar vidék fejlődésének lassulása feletti lamentálást, hogy nemcsak a kistelepülések életminősége nem közelít az ausztriaiakéhoz, de a városokban is jóval gyorsabb az átalakulás. A közeli Győr vagy Pápa látványos változáson ment át az elmúlt huszonöt év során, de e két város között a közlekedési infrastruktúra a megváltozott igények ellenére sem követte ezt a fejlődést. S nemcsak a vasútról van szó, amely nem mellesleg a XXI. században máshol éppen felfutóban van, de a 83-as főút sem bírja már a többek között a NATO stratégiai szállítási programjába bekapcsolódott pápai légi bázis terhelése miatt is megnövekedett forgalmat. Ezen a téren, ha lassan is, talán már várható előrelépés, míg a vasúti közlekedés errefelé a jelek szerint szépen megreked a húsz évvel ezelőtti szinten.
S ha csak ennyi gond lenne, talán csak mosolyognának az abszurd helyzeten a lerobbant mozdony miatt Halipusztán rekedt utasok is. A fiatalok emiatt még nem költöznének tömegesen a városokba. Bevágódnak az autóba, s meg van oldva a probléma. A közművekkel sincs nagy gond. Ma már a vezetékes gázellátás természetes, és a tévécsatornákat sem csak parabolaantennával lehet fogni. Kábelen érhető el az internet is. A vidéki életérzést azonban határozottan rontja az orvosi ellátás közelségének a hiánya. Ma ugyanis már egyáltalán nem magától értetődő, hogy akár egy nagyobb faluban is van körzeti orvos. Egy orvos több falut is ellát, délután négytől pedig mindenki csak a legközelebbi városban lévő ügyeletre számíthat. Az sem javítja a komfortérzetet, hogy falun nemcsak az áram, a víz, de az élelmiszer is drágább. Már az, amit meg kell venni, s nem terem meg a kertben. A versenyhátrányt tovább növeli az oktatás átlagnál is jobban csökkenő színvonala. A falusi iskolák egyre kevésbé tudják követni a gyorsan változó világot. Nem minden alap nélkül morogja egy véletlenül a vasútra tévedt korombeli sikeres mérnök, hogy ma vidékre születve nem biztos, hogy idáig jutott volna. S a sort még folytathatnánk, például azzal, hogy néhány „zöld báró” ugyan errefelé is nagyon jól érzi magát, sokan próbálnak egyre nagyobb erőfeszítésekkel a felszínen maradni, lépést tartani a korral, ám mind többen egyszerűen megrekednek. Nincs már háztáji, nincs kilátás, akarat, s marad a kocsma.
