Egyszerre akarjuk megállítani Brüsszelt és tartjuk egyre előnyösebbnek európai uniós tagságunkat. Hogy is van ez? Utóbbi megállapítás forrása az Európai Parlament éves átfogó közvélemény-kutatása, amelynek hitelességéhez reményeink szerint nem fér kétség. Legalábbis induljunk most ki ebből, már csak azért is, mert az iménti látszólagos ellentmondást nem is olyan bonyolult feloldani. Az alapos kutatásban sok érdekes részletkérdés is szerepel, ezek alapján pedig magunkra ismerni sem nehéz.
A brüsszeli bürokráciát, alkalmasint magát Navracsics Tibor magyar biztost is az úgynevezett Soros-terv végrehajtójaként próbálja bemutatni a kormányzat. Az a tény, hogy a Soros-terv ebben a formában nem létezik, egyáltalán nem zavarja, sőt, a hívek egy része eljutott odáig, hogy azokat is le-Soros-bérencezi, akik csupán a makacs tényekre mutatnak rá, legkevésbé sem védve magát Soros Györgyöt. A realitásokhoz minden bizonnyal közelebb áll az a Brüsszellel kapcsolatos értelmezés, hogy az apparátust vezető (többségében nyugati) bürokraták egy része valóban elszakadt a valóságtól. Nem azért, mert bármi bérencek, hanem mert kockák. Pláne nem értik a közép-európaiak világát.
Az Eurobarométer-felmérésnek viszont megvan az a nagy előnye, hogy az uniós vezetőket szembesíti, ha nem is a teljes valósággal, legalább annak egy szeletével. Így például azzal, hogy az uniós lakosság (így, egyben) igenis fél a terrorizmustól és az ellenőrizetlen migrációtól. Tagállamonként látszanak különbségek, de az a tény, hogy a megkérdezettek 35 százaléka utóbbit a legfőbb fenyegetések között említette, mindenképpen érdekes. (Ez magas szám, összevetve több más témával.) Magyarországon – és itt a politikai propaganda is nyilván befolyásolja az eredményt – 51 százalék tett így. A felvetések között olyan ügyek szerepeltek még például, mint a szegénység, a munkanélküliség, a klímaváltozás, a politikai szélsőségek vagy éppen az adatbiztonság.
Ne feledjük, a migrációs válság kezdetén uniós vezetők sora beszélt a bevándorlás előnyeiről, szorgalmazva az áramlást. Mára azonban szembesülniük kellett azzal, hogy választóik álláspontja – éljenek bár magát nagyon toleránsnak és befogadónak mondó országban – összességében legalábbis cizelláltabb ennél. Mostanra az európai politika jelentősen meg is változott, a valóság jobb értelmezése felé vezető folyamatok lejátszódásában tehát mindenképpen van szerepe annak, ha két választás között is meghallgatják a hús-vér emberek véleményét.
Ennek fényében érdemes visszatérni oda, ahonnan kezdtük: oda, hogy a Magyarországon megkérdezettek 72 százaléka mondta azt, hogy hazánknak előnye származik az uniós tagságból. Ez EU-szinten 64 százalék. Oda, hogy bár politikai fanatikusból nincs hiány idehaza, akadnak azért szép számban olyanok is, akik érthető félelmeik hangoztatása mellett is józanul tudnak ítélkezni, és nem gondolják azt, hogy a Nyugatot, Európát máris temetni kellene. Akik tudnak különbséget tenni a valós kockázatok és a gyűlöletkeltés között. Ezen emberek jelentős része a hazai pártpreferenciákat mérő kutatásokban nem nyilatkozik meg, sokan közölük választani sem mennek el, legalábbis statisztikai alapon ennek így kell lennie. Az apátia okain pedig szintúgy érdemes lenne elgondolkodni. Ne feledjük: ahol sok az apatikus, ott arányaiban több lesz a fanatikus.
