Disznófül, magad módjára

Több ajánlatot, receptet is kaptam, de végül úgy döntöttem, ebből bizony körömpörkölt lesz.

Nos, hát nekem ugyan van két disznófülem, de nem vagyok én Van Gogh, hogy levágjam, tehát elmentem, és az egyik helyi erőtől vásároltam két szép, nagy disznófület, olyan lajbi-előnyi nagyságot, és boldogan hazamentem vele.

Azután kezdtem gondolkodni, ezzel mit kezdjek. Jó, meg van tisztítva, kicsit megpörkölve, így nyersen is meg lehet enni egy kicsi parajdi sóval meg némi homoródmenti paradicsommal, meg is próbáltam, rendben volt, de nem az igazi. Több ajánlatot, receptet is kaptam, de végül úgy döntöttem, ebből bizony körömpörkölt lesz.

Csak hogy ahhoz kellene köröm, disznóboka, például, de hát délután a Székelyföldön disznólábat keresni, olyan, mintha Yukonba mennél manapság aranyért. Volt, de már nincs.

Jó, hazamentem néhány tekercs jó zsíros bőrrel, tényleg úgy néztek ki, mint a Holt-tengeri iratok.

Nagyot sóhajt ilyenkor az ember, felszabdalja az egészet, nem túl kicsi, nem túl nagy darabokra, és odateszi főni, lassú tűzön. Tesz mellé egy kicsi fokhagymát, csak három-négy cikket. Aztán egy egész hagymát is. Aztán kicsi feketeborsot, két babérfalevelet, sót, mértékkel. És reménykedik, lesz valami belőle, kellene még valami csont bele, de az sehol sincs, szentségtörés következik, kevés csípős paprikát, nagyon módjával, egy csipetnyi curry sem árthat…

És fő, és fő, lassú tűzön, és egy idő után rájössz, hát ebből vagy kocsonya lesz, vagy, legrosszabb esetben, ha mégsem, akkor egy hagymás rántásban pörkölt, de kivárjuk a végét.

Elolvasol egy kortárs verseskötetet vagy megnézed a tegnapi focimeccs újrajátszását, ez még mindig fő, úgy hatvan fokon, jó négy órán keresztül. Ekkor már rá jön a magamfajta botcsinálta szakács, ennek jó az illata, de nem lesz jó a vége, ezért gyorsan keres zselatint magának, azt feloldja langyos vízben, és végül, az utolsó száz méteren, ráönti az addig forrongó füles-bőrös csőcselék közé. (Istenem, mintha politikáról beszélnék.)

Hát, ebből kocsonya lesz, azt is szeretjük, csak hát, az a boka annyira hiányzik belőle, mint az Anyaországból Kassa vagy Kolozsvár.

Aztán szépen kimertem, nagy leveses edényekbe, kicsi füstölt paprikát szórtam rá, most kinn van a teraszomon, és megnézni sem merem, egyelőre.

Reménykedem, a remény hal meg utoljára.

Ha nem sikerül, a hagyma már elő van készítve, olyan pörkölt lesz belőle, mint a pinty. De én a disznyófülkocsonya mellett szavazok.

(P. s.: És íme, meglett!!!)