Vasárnap kezdődnek a birkózóversenyek a riói olimpián, melyeken nyolc magyar vesz részt, azaz eggyel többen vívták ki az indulás jogát, mint négy évvel ezelőtt a londoni nyári játékokra. A névsor alapján kijelenthető, hogy nemcsak mennyiségi, hanem minőségi javulás is van, így nem véletlen, hogy a szakvezetés és a szurkolók is bíznak az éremszerzésben mindhárom szakágban.
Persze nem véletlenül, hiszen a birkózás az aranyérmek számát tekintve (19) a negyedik legeredményesebb magyar olimpiai sportág. Legutóbb Athénban a kötöttfogású Majoros István nyert aranyérmet (55 kg), de azóta sem telt el olimpia magyar érem nélkül: Pekingben a kötöttfogású Fodor Zoltán nyert ezüstöt (84 kg), Londonban szintén a kötöttfogásúaknál Lőrincz Tamás (66 kg) lett második, Módos Péter (55 kg) és a szabadfogású Hatos Gábor (74 kg) harmadik.
A riói olimpián a küzdelmeket a kötöttfogásúak kezdik – Lőrincz Tamás (66 kg), Bácsi Péter (75 kg), Lőrincz Viktor (85 kg) és Kiss Balázs (96 kg) –, akik közül mind a négyen álltak már a világversenyek dobogójának valamennyi fokán. Éppen ezért nem véletlen, hogy Sike András szövetségi kapitány mindenképpen érmet, sőt kimondva is: aranyérmet vár a kis csapattól. Utóbbit elsősorban a londoni ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamástól és a világ- és kétszeres Európa-bajnok Bácsi Pétertől, de a kétszeres vb-bronzérmes Lőrincz Viktortól és a 2009-es világbajnok Kiss Balázstól sem tartaná meglepőnek, ha érmesként zárná a küzdelmeket.
„Lőrincz Tomi most már nagyon megérdemelné azt az aranyat, ráadásul neki kedvezhet az, hogy a súlycsoportjában több kiemelkedő képességű versenyző ki sem jutott a riói olimpiára. Vele szemben a 75 és 85 kilogrammos kategória mezőnye a lehető legsűrűbb, így biztosra veszem, hogy nem lesz egyszerű dolga Bácsi Petinek és Lőrincz Viktornak, ha érmet, ráadásul minél fényesebb medált szeretnének nyerni. A 98 kilogrammosok között Kiss Balázsnak egyfajta jutalomjáték lehet ez a verseny, az, hogy harminchárom esztendősen végre szerepelhet az olimpián. Úgy vélem, az ő súlycsoportjában sem lesz egyszerű a helyzet, biztos, hogy a napi forma dönt majd a tíz-tizenhárom egyforma képességű birkózó között” – árulta el a kötöttfogásúak kapitánya, aki 1988-ban, a szöuli olimpián nyert aranyérmet.