A Guardian a sportág több magas rangú bennfentesétől úgy értesült, hogy az ökölvívó-mérkőzések egy részét, köztük több súlycsoport érmes meccseit is eladták. Az amatőr boksz vezető testülete a lap szerint korrupcióval sújtott. A megkérdezettek úgy tudják, hogy több bírót és pontozóbírót is megvesztegettek annak érdekében, hogy az egyik versenyzőnek kedvezzenek ítéleteikkel a ringben. Sőt azt állítják, nem csak az olimpia fertőzött: a fenti bírók a nagyobb világversenyek előtt rendszeresen összegyűlnek, hogy eldöntsék, melyik bokszoló juthat tovább, és melyik nem. A források nevük eltitkolását kérték a laptól, mert attól tartanak, ha nyilvánosságra hozzák kilétüket, a nemzetükbeli bokszolóknak ártani fognak a későbbi versenyeken.
Nem először vetül árnyék az amatőr ökölvívásra a nyári játékokon. 1988-ban a világklasszis Roy Jones Jr.-t legyőző Park Si-hun diadaláról is azt mondták, lehetetlen, hogy a ringben dőlt el a meccs. Az amatőr világszövetség (AIBA) korábbi tagja, a román Rudel Obreja szintén korrupciógyanús ügyekre hívta fel a figyelmet a 2008-as pekingi játékok idején, válaszul kiebrudalták a testületből.
A BBC a 2012-es londoni olimpia előtt hozta nyilvánosságra, hogy Azerbajdzsán 10 millió dollárt adott kölcsön az amatőrboksz-világszövetségnek, hogy az ökölvívó-sorozatot indíthasson, de a pénzt nem fizette vissza. Azerbajdzsán a vádak szerint így fizetett az érmekért, amelyekhez bokszolóit hozzásegítették utóbb. A szövetség vizsgálata cáfolta a vádakat.
Habár az AIBA vezető testületének több tagját is leváltotta tavaly, a nevük eltitkolását kérő források állítják, a korrupció sokkal kifinomultabb formáit alkalmazzák már London óta, és az illegális manőverek elterjedtek a sportágon belül. A csalók a pontozóbíróknak például kéz- és fejmozdulatokkal jelzik, hogy melyik sarokban lévő bokszoló nyerje a meccset. Ezen a módszeren változtattak a lebukás veszélye miatt, így maradt a fent említett közös tanácskozás a nagy versenyek előtt.
„Ez az egész szép csendben zajlik, de néha olyan égbekiáltó nyíltsággal megy a csalás, hogy az embernek hányni támad kedve” – mondta a lap egyik forrása. Az AIBA viszont állítja, nagyon komoly szűrön mennek keresztül a bokszbírók, ők mindent megtesznek, hogy a pontozás minél transzparensebb legyen.