Nem hiába varázsolta hazai pályává a dunaújvárosi csarnokot az Alba Volán szurkolótábora, hiszen a drukkerek segítségével a fehérvári gárda tegnap megadta a kegyelemdöfést a bajnoki döntő ötödik összecsapását 3:1-es hátrányból kezdő Dunaferrnek. Ocskayék a tegnapi 5-3-as győzelemmel összesítésben 4:1-re nyerték a finálét.Már nem nagyon bíztak csapatukban a dunaújvárosi szurkolók a bajnoki döntő korábbi mérkőzésein elszenvedett kudarcok után, no meg az ezt kísérő, a többi között Kovac edző menesztésében is megnyilvánuló kapkodás láttán, s főként abban nem, hogy a Dunaferr az összesítésben 3:1-re vezető Alba Volánnal szemben megvédheti bajnoki címét. A csarnokban az első percektől hangosabbak voltak a végső diadal reményében ünnepelni érkező vendégdrukkerek, mint az összecsapást meglepően egykedvűen szemlélő dunaújvárosiak.A házigazdák azonban ennek ellenére sem tűntek pesszimistának. A negyedik találkozón tapasztalt masszív védekezésüknek nyoma sem volt, az újvárosiak gyakran és bátran mentek előre, és Ladányi góljával meg is szerezték a vezetést (1-0). A fehérvári válasz nem késett sokáig, a 9. percben egy nagy védelmi hibát Rajz Attila használt ki (1-1). A Volán ugyan folyamatosan fölényben játszott, Ocskayék egymás után alakították ki a helyzeteket, ám a hazai kaput Vasziljev bravúros védésekkel őrizte. Ám kissé váratlanul a 27. percben ismét előnybe került a Dunaferr. Sándor csapott le egy elszórt korongra, s a fehérvári kapust, Megát elfektetve szerezte meg csapata második találatát (2-1).A feszültséget egyre gyakrabban vezették le egymáson a játékosok, s ennek mind több esetben kiállítás lett a vége. Az emberelőnyös helyzeteket azonban egyik csapat sem tudta kihasználni, sőt éppen hogy komikus szituációk végén születtek a következő gólok. Előbb az emberhátrányban lévő Volán védője, Kangyal dobott be egy trükköt, s lepte meg az álmélkodó Vasziljevet (2-2), majd Sándor korongja pattogott át egy fehérvári védőn és Megán (3-2).A harmadik harmadban gyorsan egyenlítettek a kék-fehérek (3-3), majd több nagy Dunaferr-lehetőség után fordult a kocka, s Frank Kovács óriási gólt ütött a kék vonalról, amelyhez az is kellett, hogy Vasziljev alaposan mellényúljon a zúgó pakknak (3-4).A hátralévő percek óriási izgalmakat hoztak, hatalmas helyzetek maradtak ki mindkét oldalon, s elsősorban a fehérváriak köszönhettek sokat hálóőrüknek, a nagy formában védő Megának.A Dunaferr a végén Vasziljev helyett is mezőnyjátékost hozott be, de ezzel felkínálta a slusszpoén lehetőségét Ocskaynak, aki az utolsó másodpercben lőtt góljával tette teljessé a fehérváriak boldogságát (3-5). A 2000–2001-es szezon bajnoka a döntőt 4:1-es mérkőzésaránnyal nyerő Alba Volán lett.
Magyar Péter egyedül maradt
