Szombathelyi Haladás – Mezőkövesd-Zsóry FC 1-0 (0-0)
Szombathely, 3500 néző, v.: Becséri
gólszerző: Radó (79.)
sárga lap: Simon Á. (20.), Radó (77.), Bosnjak (81.), Nagy I G. (87.), illetve Szalai V. (17.), Búrány (44.), Velicky (45.), Gévay (77.)
Haladás: Rózsa – Fehér Z., Guzmics, Tóth P., Bosnjak – Simon Á., Nagy I G., Iszlai (Németh M., a szünetben), Halmosi – repka (Gyurján, a szünetben), Radó (Schimmer, 90.)
Mezőkövesd: Horváth T. – Búrány, Szalai V., Gévay, Fotyik – Harsányi, Dobos (Takács P., 68.), Velicky, Bognár I. (Hegedűs D., 73) – Menougong (Balajti, 62.), Rajczi
A Pápa ellen az első félidőben teljes mértékben fölényben futballozott az MTK, amely a duplázó Torghelle révén alig fél óra alatt kétgólos előnyre tett szert. A Pápának nem igazán volt ellenszere a hazaiak játékára, a szünetig gyakorlatilag egyetlen valamire való kapura lövést tudott felmutatni.
A folytatásban a kettős cserével felfrissített pápaiak valamivel összeszedettebben futballoztak, de ez még a szépítéshez is kevés volt. A hazaiak akár több góllal is nyerhettek volna, lehetőségeiket azonban elpuskázták, igaz, így is megérdemelten tartották otthon a három pontot.
MTK Budapest – Lombard Pápa Termál FC 2-0 (2-0)
Hidegkuti Nándor Stadion, 600 néző, v: Erdős
gólszerzők: Torghelle (11., 26.)
sárga lap: Nagy T. (56.)
MTK: Hegedüs – Fejes (Poór, 61.), Vukmir, Kálnoki Kis, Nagy T. – Pölöskei Zs., Vass Á., Kanta – Horváth Zs. (Bese, 66.), Torghelle, Vass P. (Eppel, 87.)
Pápa: Szűcs – Tóth G., Struhár (Eszlátyi, a szünetben), Présinger, Németh M. – Maric (Kulcsár, a szünetben), Csizmadia, Arsic (Király, 66.), Nagy T., Sekour – Griffiths















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!