Orbán az úszó-vb-kről egyeztetett

Sínen van a 2017-es magyarországi junior-úszóvilágbajnokság és a 2021-es úszó-vb előkészítése.

PR
2014. 07. 21. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Havasi Bertalan elmondta, az Országházban lezajlott tanácskozáson részt vett Julio C. Maglione, a FINA elnöke, Paolo Barelli, a FINA főtitkára, Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója, Kósa Lajos, a szervezőbizottság elnöke, Vígh László, a Nemzeti Sportközpontok vezetője, Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára is.

A felek részletesen megvitatták a két kiemelkedő sportesemény előkészületeinek állását, különös tekintettel az új versenyuszoda, a budapesti „úszópalota” terveire – közölte Havasi Bertalan.

A tárgyalást követően Gyárfás Tamás, aki Kósa Lajossal együtt a 2021-es világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a kormányfővel lezajlott találkozó után a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség irányítói különösen jó érzéssel beszéltek róla: nemcsak akkor részesültek megtisztelő elbánásban, amikor a szavazatukra volt szükség, hanem ezúttal is, amikor Magyarország már a legrangosabb FINA-események házigazdája.

A vendégek kiemelték: Magyarország lett a világ vizes sportjának középpontja, amit mintegy bizonyít a Margitszigeten most is folyó vízilabda Európa-bajnokság, s az ezt követő szinte egyedi sorozat: a junior úszó vb, s a felnőtt vizes vb mellett a masters-világbajnokság, amelynek 2021-ben ugyancsak Budapest ad otthont, a három csúcsrendezvény előtt, 2016-ban pedig Hódmezővásárhelyen lesz az ifjúsági úszó Európa-bajnokság.

A hazai eseménysor ráadásul még tovább is bővülhet, miután a FINA Büro közvetlenül a miniszterelnöki fogadást megelőzően döntött úgy: a háborús helyzet miatt kockázatos a juniorok nyíltvízi úszó vb-jének augusztus végi megrendezése az izraeli Eilatban. A FINA határozata szerint azonnali megoldást, más színhelyet kell keresni, Gyárfás elmondása szerint Dubaj és a portugáliai Setubal már előre jelezte, kész otthont adni az augusztus 28. és 30. között esedékes korosztályos világbajnokságnak.

A magyar szándékot firtató MTI-kérdésre Gyárfás Tamás mint a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke azt válaszolta, hogy villámgyorsan felvette a kapcsolatot először Bóka Istvánnal, Balatonfüred polgármesterével, aki azonnal igent mondott, majd Kósa Lajossal, aki szintén rögtön pozitívan reagált. A parlamenti ebédnél pedig a MÚSZ vezetőjének elmondása szerint Orbán Viktor miniszterelnök közölte: ha a sportág kész a rendezésre, Magyarország – mint megannyi más nemzetközi sporteseménynek – örömmel ad otthont ennek a viadalnak is, annál is inkább, mert a felnőtt világbajnokságot megelőzően a szervezőknek meg kell szerezniük a kellő rutint.

Gyárfás Tamás kitért rá, hogy a parlamenti fogadáson Julio C. Maglione személyesen adta át Orbán Viktornak a FINA decemberi dohai rövidpályás úszó vb-jére szóló meghívó levelét. A FINA elnöke hangsúlyozta: az idei legrangosabb sportági esemény előtt zajlik a FINA-konvenció, amelyen a soron következő világbajnokságok rendezői – köztük természetesen Magyarország is – egyformán bemutatják az előkészületek állását. A december 12–16. közötti vb rajtját megelőzően a futballisták Aranylabda-ünnepségéhez hasonlatosan gálaműsor keretében díjazza a FINA a különböző vizes szakágak legjobbjait, s az esélyesek között magyar úszók, vízilabdázók, nyíltvízi úszók is szerepelnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.