Ha előzetesen bárki azt jósolta volna, hogy az első kör után ez a négy csapat búcsúzik a magyar–horvát közös rendezésű Eb-től, orvosért kiáltunk. Hogy a B csoportból, Debrecenből az ukránok indultak haza, az még rendben van. Hogy az A-ból, Győrből a harmadik évezredben négyszeres világbajnok oroszokat kibillentették a lengyelek, az már a torna szenzációja is lehetne. Ha a C kvartettben, Varasdon nem éppen a társházigazda horvátok rekedtek volna benn. Aztán péntek éjjel, Eszéken következett be a földindulás a D csoportban: kizuhant Szerbia is!
A tavalyi vb-döntős már az első két körben is szárnyaszegetten kézilabdázott, a nyitányon kikapott Montenegrótól, majd a folytatásban a franciáktól úgy, hogy az első félidőben mindössze három gólt volt képes bepréselni. A közvélekedés ezért úgy szólt, az a szerbek szerencséje, hogy a komplett Eb-mezőny leggyengébb csapata, a szlovák is a csoportjukba került, mert nem kérdés, hogy ebben a párosításban fél kézzel is győznek. Mi a magunk részéről csupán egy felkészülési meccs eredményét idéznénk még októberből, Szigetszentmiklósról: Magyarország–Szlovákia 46-23.
Szóval azt hihettük, erről ennyit. Még akkor is, amikor az eszéki találkozó első félidejében a szerbek 3-3-ról elhúztak 8-3-ra, és szünetben is 11-6-ra vezettek. Aztán a szlovákok a folytatásban két 4-0-s rohamot is indítottak, és 16-15-nél fordítottak. Igaz, Damnjanovics már egy percet sem játszott, Lekics sincs százszázalékos állapotban, de a történtekre mindez nem magyarázat: a szerbek mind az öt hetesüket elrontották – a szlovák kapus, Lucia Gubikova négyet védett, az ötödikhez már nem is kellett –, a hajrában már csak a túlsúlyos beállós, Dragana Cvijics tartotta bennük a lelket, ameddig tudta. Ám északi szomszédaink végül így is 23-21-re verték a délieket, ezzel általános döbbenetre továbbjutottak!
Szerb részről éppen Cvijics értékelte legkönyörtelenebbül saját „emberalatti” teljesítményüket: „Szégyen. Egyetlen csapatot sem akarok lebecsülni, de a szlovákoktól kaptunk ki, ezért fel kell tenni magunknak a kérdést, mit kerestünk mi az Eb-n egyáltalán. Mivel töltöttük itt az időnket? Ha ez így marad a jövőben is, nekem nem lesz erőm a folytatáshoz.”
Pedig ha a delejes tekintetű szövetségi kapitányon, Szasa Boskovicson múlik, így marad, legalábbis azzal horkant fel a lemondását firtató kérdésre: „Miért kellene lemondanom? Rio, az olimpia a célunk, most sok volt a sérültünk, nem tudtunk kellőképpen felkészülni.”
Ellentétben a továbbjutókkal. A zágrábi középdöntőben, immár a horvátok és a szerbek nélkül, valószínűleg üresen kongó széksorok előtt, de folytatódik a küzdelem. A franciák 4, a svédek és a hollandok 3, a montenegróiak 2, a szlovákok és a németek 0 ponttal vágnak neki az Eb második fázisának. Amely már nem tartogathat annyi meglepetést, mint az első.

Menczer Tamás nevetségessé tette a Tisza párt elnökét