A Győri Audi ETO KC és a FTC-Rail Cargo Hungaria is hétfő délelőtt adott ki sajtóközleményt arról, hogy a következő szezontól változások lesznek a csapat keretében.
„A jelenlegi keretből már ismert Katrine Lunde távozása, rajta kívül Herr Orsolya, Szepesi Ivett, Vesna Milanovic-Litre, Hornyák Ágnes, Macarena Aguilar és Jelena Grubisic szerződését nem hosszabbítja meg a klub. Anna Szeny szerződéshosszabbítása egyelőre bizonytalan” – áll a Győri Audi ETO KC honlapján.
Az érkezők oldalán a ferencvárosi Tomori Zsuzsannát, a válogatott kapus Kiss Évát, a magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokság nagy felfedezettjét, Tóth Gabriellát, illetve két holland játékost, az irányító Nycke Grootot és a beállós Yvette Brochot említik. Tomori, Kiss, Groot és Broch is két évre ír alá az ETO-hoz.
„Azért választottam a Győrt, mert BL-t szeretnék nyerni. Régi célom már ennek a kupának az elhódítása, és erre itt mindenképpen lehetőséget látok. Az ETO-ban végzett munkára van egy kis rálátásom, nagyon szimpatikus számomra, és úgy érzem, ebben a közegben, klasszis játékosok között még sokat tudok fejlődni. A feladat és az új lehetőség nagyon motivál, várom már a győri kezdést” – nyilatkozta a honlapnak Tomori Zsuzsanna.
Kiss Éva pedig ezt mondta a váltásról: „Örülök, hogy megkeresett a Győr, hiszen nagyon jó csapat, és én örömmel állok az új kihívások elé. A tavalyi Eb-szereplésemmel magasra tettem a mércét, szeretném ezt megtartani, és hasznos tagja lenni a csapatnak.”
Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke szerint az új keret kialakításánál fő szempont volt, hogy a klub olyan játékerőt képviseljen, mellyel továbbra is Európa élvonalában tud maradni.
A Ferencváros szintén hétfőn jelentette be honlapján Tomori távozását, ám a fővárosi zöld-fehérek érthetően inkább a spanyol világklasszis irányító Nerea Pena megtartását és a váci Hornyák Dóra fővárosba költözését emelték ki.
Pena – aki egy plusz egy éves szerződést kötött jelenlegi klubjával – maradása egyik fő okaként a nagyszerű hangulatot emelte ki, mely körülveszi a csapatot. „Boldog vagyok, hogy továbbra is a Ferencváros csapatát erősíthetem. A klubnál mindenki nagyon kedves velem, olyanok vagyunk mi a Fradinál, mint egy nagy család. Szeretem ezt a légkört, szeretek itt lenni. Remélem, a következő szezonban nagy dolgokat, fontos címeket érhetek el a Fradival.”
Hornyák Dóra a rá váró kihívásokról is szót ejtett: „Bízom benne, hogy könnyedén fog menni a beilleszkedés, hiszen rengeteg játékost ismerek, és sokukkal játszottam már együtt. Szeretném megmutatni, hogy egy ilyen nagy csapatban is tudok kiemelkedőt nyújtani, szeretnék minél jobb eredményt elérni a hazai bajnokságban és a nemzetközi kupákban is. Tudom, hogy ezért rengeteget kell majd dolgoznom, igyekszem felvenni a Fradi ritmusát és játékstílusát. Mindent el fogok követni, hogy gyorsan beilleszkedjek, és a csapat hasznos tagja lehessek hosszú időn keresztül.”
Az FTC kézilabda-szakosztályának ügyvezető igazgatója, Bognár László arról beszélt, hogy a keret kialakítása még folyamatban van, és egy jó szellemiségű, megalkuvást nem tűrően küzdő gárdát szeretnének összehozni.
A Kisalföld március elején már megszellőztette, hogy Tomori Zsuzsanna és Kiss Éva Győrbe tart, akkor azt is hozzátették, hogy valószínűleg Herr Orsolya, a spanyol Macarena Aguilar és a horvát Vesna Milanovic-Litre is távozhat év végén – utóbbi két játékos szerződése nyáron jár le.
Szörnyi Attila menedzser korábban azt nyilatkozta, hogy Kiss Évát már korábban is csábította a Győr, Tomori aláírásáért pedig fél Európa sorban áll. „Zsuzsánál a célok határozzák meg a jövőképet, ugyanis szeretne egy-két éven belül BL-serleget nyerni, ebben hiányérzete van. Győr vagy külföld? Ha az anyagi dolgok számítanak elsősorban, akkor külföldre igazol, mert Európa több klubja biankó csekket tol elénk, hogy határozzuk meg a fizetését” – árulta el a válogatott klasszis dilemmáiról.
Szörnyi akkor azt is megjegyezte, hogy Szikora Melinda Fradi-kapus maradhat klubjánál, s a zöld-fehérek Nerea Pena megtartásában csak akkor reménykedhetnek, ha a játékos nem az anyagiak mentén dönt, ugyanis őt is keresték már külföldről.