Csodatini a Hungaroringen

Bajnok lehet a férfiak között.

B.M.L.
2015. 09. 05. 7:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Élete futama előtt áll, hiszen mint a sokak által a legnagyobb magyar reménységnek tartott versenyzőnek most rengeteg szurkoló előtt kell majd bizonyítania. Tizennégy évesen egy kicsit sem izgul?
– Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem, sőt nem is érzem tehernek, hogy várhatóan több tízezer ember előtt versenyezhetek. Én mindig a maximumra törekszem, és most is úgy állok rajthoz, hogy a célom a dobogó, annak is a legfelső foka. Ehhez persze a technikának is hibátlanul kell működnie egész hétvégén.

– Önbizalma már van
– Imádom a kihívásokat, és az élet minden területén – tanulás, sport, magánélet – elég akaratos menyecske vagyok, akit minden szinten kizárólag a győzelem, az első hely érdekel.

– Egyáltalán miként lett autóversenyző egy kislányból?
– Ez érdekes dolog, hiszen a családomban senki sem versenyzett korábban. Annak idején, négyéves koromban a babák helyett egy elektromos dzsipet kaptam, aminek annyira megörültem, hogy reggeltől napestig azzal száguldoztam a kertben. Aztán tizenkét évesen Kiss Norbi hívására kimentünk a Red Bull Ringre, ahol azonnal beleszerettem a Suzukik versenyébe. Onnantól nem volt megállás.

– Felnőtt férfi ellenfelei miként fogadták be maguk közé ezt az akaratos menyecskét?
– Maradjunk annyiban, hogy ma már nem mondják azt, hogy nincs helyem a mezőnyben. Az elején tán megmosolyogtak, megpróbáltak kitenni a pályáról, ám bizonyítottam a rátermettségemet. Most már állandósítottam a helyem a szűk élmezőnyben, sőt idén már a bajnoki címért is harcban állok. Ha mindez összejönne, akkor én lennék a valaha volt legifjabb felnőtt magyar bajnok.

– Ehhez most segítségére lehet, hogy jól ismeri a Hungaroringet.
– Ez tény, de ugyanez elmondható a mezőny nagy részéről is, így biztosan nem a pályaismeret fog majd dönteni.

– Az idei esztendőre tehát a bajnoki cím a cél, de hova szeretne eljutni a pályafutása során?
– Számomra egyértelműen a túraautózás jelenti a jövőt. Már most előszerződéssel rendelkezem a német túraautó-bajnokság, a DTM egyik betétsorozatához, az Audi TT-kupához. Bízom abban, hogy mire betöltöm a tizenhatodik életévemet, 2017-ben már bemutatkozhatok versenyeken is az utóbbi bajnokságban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.