Merkel szóvivője, Christiane Wirtz elmondta: a kancellár sajnálatosnak tartja a voksolás végeredményét, de természetesen elfogadja a többség akaratát.
A vasárnapi szavazáson a voksolók 51,6 százaléka ellenezte, hogy Hamburg kandidáljon a 2024-es olimpiára, így Budapest, Los Angeles, Róma és Párizs maradt versenyben.
Wirtz hozzátette: azért tartanak népszavazásokat, hogy kiderüljön, mit akarnak a lakosok, és a hamburgiak most nem akarnak olimpiát.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint Hamburg és Németország számára is egy elszalasztott lehetőség, hogy a város mégsem pályázik a 2024-es nyári játékokra. Hétfői közleményében azt írta: a döntést egy olyan időszakban kellett meghozni, amikor Németország a migránsok és menekültek beáramlásával birkózik.
„Ez a helyzet nagy erőfeszítéseket igényel a német kormánytól és a társadalomtól egyaránt, ami széles körben bizonytalanság érzését kelti”
– áll a kommünikében. Hozzátette: a szavazásra hatással lehetettek az aktuális doppingbotrányok és a sportban kialakult korrupciós ügyek.
A hamburgi szavazást követően már csak Budapest, Los Angeles, Párizs és Róma versenyez a rendezésért. A budapesti pályázatról elkészített júniusi megvalósíthatósági tanulmány 774 milliárd forintra becsülte a szükséges befektetés összegét.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017 szeptemberében, limai kongresszusán választja ki a rendezőt.