A 12-es mezőnyben egyedül a Rosztov érkezett a maximális nyolc ponttal a középdöntőre, az FTC 7 ponttal vágott neki a folytatásnak.
Sok hibával kezdett a magyar bajnok, és mivel a 10. percig csak kétszer talált be a norvég kapus, a világ legjobbjának tartott exgyőri Katrin Lunde hálójába, Elek Gábor vezetőedző időt kért. Ettől nem javult a játék, és negyedóra elteltével már 8–4-re vezetett a Rosztov. A cserék viszont új lendületet adtak, és a vendégeknek sikerült felzárkózniuk a szünetig.
A második játékrész derekáig jól tartotta magát az FTC, 15–14-re feljött, ám amikor közel került az egyenlítési lehetőség, sorozatban háromszor volt eredményes az orosz együttes, pedig még emberhátrányban is volt a mérkőzésnek ebben a szakaszában.
Nem törtek meg a magyarok, jobb lett a védekezésük és a támadójátékuk is, így 19–18 lett az állás. Ám az egyenlítés megint elmaradt, a kritikus pillanatokban megremegtek a kezek, és Lunde könnyedén hárított.
A folytatásban is volt esély a pontszerzésre, mégis a Rosztov maradt százszázalékos, míg a Ferencváros első vereségét könyvelhette el a BL-ben.
A Ferencváros vezetőedzője, Elek Gábor a vereség és a gyenge helyzetkihasználás miatt csalódottan nyilatkozott a lefújást követően a mérkőzést közvetítő Sport Televíziónak.
„A hazai pálya is segítette az önmagához képest gyengébben teljesítő orosz csapatot, de nem a játékvezetésre utalok, hanem a megszokott környezetre. Mi sajnos nem tudtunk úgy koncentrálni, ahogyan kell, sok buta, taktikai jellegű hibát követtünk el. Pontosabban kellett volna játszanunk, annak viszont örülök, hogy volt tartásunk, és ezzel a nagyon rossz játékkal is pariban tudtunk lenni ellenfelünkkel.”
Az edző elárulta: szokatlan érzés számukra a vereség, mert az FTC az augusztus végén rendezett hazai Szuperkupa-mérkőzés óta nem kapott ki.
„Vissza kell állnunk arra a koncentrációs szintre, amelyen az előző félévben voltunk, és kell még egy nagyon pici idő számunka” – vélekedett Elek Gábor.
Az FTC jövő szombaton a norvég Larvikot fogadja.
Női BL, középdöntő, 1. forduló:
1. csoport:
Rosztov-Don (orosz) – FTC-Rail Cargo Hungaria 23–21 (13–11)
A Győri Audi ETO KC hazai pályán kitűnő védekezéssel 22-20-ra legyőzte a címvédő montenegrói Buducnost Podgoricát a második Bajnokok Ligája csoportkör nyitányán. A 2013-ban és 2014-ben BL-győztes győriek nem számíthattak két alapemberükre, Tomori Zsuzsannára és Görbicz Anitára. Mindketten a decemberi, dániai vb-n sérültek meg, előbbi ráadásul az idény teljes hátralévő részét kénytelen kihagyni. Részben az ő pótlásukra érkezett kölcsönbe az olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég Ida Alstad.
A kétszeres BL-győztes (2012, 2015) és egyszeres BL-döntős (2014) montenegrói csapat két góljával indult a rangadó, a hazaiak a 8. percben tudtak egyenlíteni. Az ETO először a 12. percben vezetett.
Feltűnő volt, hogy a Podgorica védelme most nem volt olyan félelmetes és brutális, mint az elmúlt idényekben. Így aztán a beállós norvég Lökét sikerült sokszor megjátszani, ráadásul még emberhátrány alatt sem kapott gólt a Győr. A 20. percben már 9-6 volt az állás. A szünet előtt ugyan még egyenlített a Buducnost (10-10), ám a pihenő előtti hajrá a hazaiaké volt.
A folytatásban a védelmek jól zártak, alig esett találat, és állandósult a két-három gólos előny. Emberhátrány alatt még jobban összpontosítottak a hazaiak, és a 40. percben már 16-12-re vezettek. A norvég Grimsbö változatlanul remekelt a kapuban, esélye sem volt a címvédőnek a felzárkózásra. A két sztár, a korábban éppen az ETO-t erősítő Bulatovic, valamint a decemberi vb legjobbjának megválasztott román Neagu sem tudott erőt adni a Podgoricának.
A hajrában ismét emberelőnybe került a Győr, amelynek taktikus játékkal sikerült megőriznie a vezetést, és vele együtt begyűjteni a fontos két pontot.
A Győr jövő vasárnap a svéd Sävehof vendége lesz.
Női BL, középdöntő, 1. forduló:
2. csoport:
Győri Audi ETO KC-Buducnost Podgorica (montenegrói) 22-20 (13-11)
A középdöntő február végén zárul, a két hatos csoport legjobb négy helyezettje keresztbe játszik az áprilisi negyeddöntőben, és a párharcok győztesei jutnak a május 7-8-i budapesti négyes döntőbe.