Elsöpörheti a felháborodás a vizes vébé plakátjait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kritikusok ízekre szedték a munkákat, ami, úgy tűnik, a szervezőbizottság ingerküszöbét is elérte.

Gabay Balázs
2016. 04. 11. 15:56

Egy másik plakáton a Lánchídról ugrik fejest a Dunába egy úszó. A színkoncepció itt is furcsa: a háttérben látható budai Vár egy része más színű maradt, mint a fotó többi darabja, koncepciót nem látni a döntés mögött.

A plakátokon látható Swimphony felirattal is akad gond. Elsősorban az, hogy a név már foglalt, egy brit iskolai úszóprogram használja, a gyerekek teljesítményét rendezik adatbázisba ezzel az applikációval.

A plakátokkal és dizájnjukkal kapcsolatos kérdéseinket szerettük volna feltenni Gyárfás Tamásnak, az úszók elnökének, de hiába próbálkoztunk, nem reagált hívásainkra. A szövetség kommunikációs vezetőjétől, Csurka Gergelytől aztán úgy értesültünk, ebben az ügyben hiába remélnénk választ Gyárfástól, ugyanis a plakátokkal a vébé szervezéséért felelős Bp2017 Nonprofit Kft. foglalkozik. Szántó Évát, a cég vezetőjét számtalanszor kerestük telefonon, de nem sikerült elérni, így levelet írtunk, melyben egyebek között arról érdeklődtünk, kik és mennyi idő alatt tervezték a plakátokat, érkeztek-e pályázatok, vagy a szövetség házon belül dolgoztatott, és persze a legfontosabb: a sok kritika nyomán lesz-e változtatás.

Hétfőn szerencsénk volt, elértük Szántó Évát, aki udvariasan elhárította érdeklődésünket. Mint mondta, nagyon fontos megbeszélése van, és ebben az ügyben egyébként sem szeretne most mondani semmit. Később sem. Arra a kérdésre, hogy végül is újratervezik-e a plakátokat, kitérő választ adott, annyit azonban elárult, hogy nagyjából egy hét múlva fognak bejelentést tenni az arculati elemeket illetően. Úgy tűnik, a tömeges negatív reakció nem maradt visszhang nélkül, így kíváncsian várjuk, milyen új munkákkal rukkol elő a szervezőbizottság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.