Kocsis Csaba a Kiss-ügyről: Elértük a mélypontot

A legsikeresebb műugróklub elnöke a Kiss-ügy kezelése miatt lemondott. Döntésének indítékairól kérdeztük.

– Úgy gondolja, hogy a lemondása nyomán megszólalnak majd ezek az emberek? Kifejezett célja, hogy a lépésével kiprovokálja ezt?
– Igen, feltett szándékom, hogy kiprovokáljam. Azzal, hogy ez az ügy felszínre került, a horgásztól a futballvezetőig meg kell szólalnia mindenkinek. Ugyanis egyelőre úgy állunk, hogy múlt kedd óta csak a média tett lépéseket a sport megtisztulása felé, hiszen nem hallgatta el az ügyet. Ideje, hogy a sportvezetők is előlépjenek.

– Hogy látja, ki hibázott itt a legnagyobbat? A 60-as évek óta klubvezetők, szövetségi elnökök sora alkalmazta Kiss Lászlót, tudva a múltjáról. Pletykák szerint a politikai vezetéssel jó kapcsolatot ápoló illető segített neki kijönni a börtönből. Szóval ki(k) a főbűnös(ök)?
– Nem tisztem ezt megítélni, én nem ítélkezhetem sem más, sem Kiss László felett, megbocsátani neki pedig csak az áldozatnak volna joga. Úgy vélem, az összes sportolóval szembeni teljes felelőtlenség, hogy ilyen bűncselekmény elkövetése után tovább dolgozhatott Kiss. A sportolók, az edzők és a sportvezetők ugyanis jó esetben példaképek a fiatalok számára. Ilyen példát szeretnénk a gyerekeink elé állítani? Én pontosan azért mondtam le, mert az az erkölcsi mérce, amellyel mérve Kiss fiatalokat edzhetett, nekem nem elfogadható. Szintén jogosnak tűnik a kérdés:

vajon ha a Kiss keze alatt edződő olimpiai érmeseink szülei tudtak volna a nemi erőszakról, a közelébe engedték volna a gyerekeiket? Háromgyermekes édesapaként kötve hiszem.

– Kizártnak tartja, hogy Kisst koholt vád alapján ítélték el, és valójában nem is történt erőszak?
– A jegyzőkönyvrészlet alapján, amelyet nyilvánosságra hoztak, nem erre lehet következtetni. Viszont ha mégis ártatlan lenne, lett volna ideje és alkalma a rendszerváltáskor perújrafelvételt kérni. No meg az áldozattal is tisztázhatta volna a történteket. Úgy tudom, hogy ezekre nem került sor. Egyébként ahogy a szövetség és az őt védők most érvelnek, az teljességgel hiteltelenné tesz egy ilyen tisztázást. Ha én Kiss László helyében lennék, megírnám az életrajzi könyvem második részét valami olyan címmel, hogy „Mit rontottam el az elmúlt hatvan évben?”.

– Az újra előszedett nemi erőszak kapcsán több megszólaló is jelezte, nem ez volt az egyetlen olyan ronda ügy, amelyről sokan tudnak az uszodában. Vajon most átszakad majd a gát, mint a gólyatábori erőszakesetek után, és jelentkeznek majd újabb áldozatok?
– Én nem tudtam erről az esetről, és más ilyen történetről sincs tudomásom, így erre a kérdésre nem tudok felelni. Mivel nem a sportból élek, és műsoridőt sem kaptam a Nap TV-ben, így lehet saját véleményem. Az igazi bátorság azonban az lesz, ha egy sportvezető úgy fogja majd vállalni a gondolatait, hogy akár hátrányok is érhetik. Amíg azonban a mindenkori vezetésnek nem okoz morális gondot beállni egy nemierőszak-tevő mögé, addig ne várjunk megtisztulást. Addig az erkölcsi mérce sem változik, és a mostani ügy után minduntalan a gyanú árnyéka vetül majd a felelősökre.