Gyulay Zsolt: 2018-ban jöhet a MotoGP

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Hungaroring szeptemberben az utolsó fillérig visszafizette a nyolc éve felvett banki hiteleket.

B. Molnár László
2016. 09. 23. 9:04

– Jót tesz majd ez a tulajdonoscsere a sportágnak?
– Szerintem mindenképpen, hiszen az új tulajdonos, a Liberty erős lábakon álló médiacsoport, csak pozitív változásokat hozhat. Sőt, megkockáztatom, az üzleti sikerekhez bőven hozzá fog tenni. Mindez számunkra is nagyon fontos, hiszen nem véletlenül fejlesztjük, modernizáljuk a Hungaroringet – mert ne felejtsük el, az aszfaltozás az első, nagyon fontos lépés volt, ám a fejlesztésnek messze nem lesz még vége.

– Mik ezek a fejlesztések, amelyekre a magyar állam 25 milliárd forintot különített el?
– A főlelátó, a főépület, a bokszutca mindenképpen megérett az újjáépítésre, míg a régi közműveket – csatorna, víz, áram – is ki kell cserélni. Az előbbieken túl, az új beléptetőrendszert is magában foglaló fejlesztések révén, úgynevezett motorizációs látogatóközpont jönne létre, ez az év minden napján nyitva állna: a családoknak különböző, a technikai sportokhoz kapcsolódó rendezvényeket kínálna.

– Lassan nincs olyan év, amikor ne lenne téma a MotoGP Magyarországra hozatala. A motorsport szerelmesei reménykedhetnek abban, hogy a közeljövőben valóság lehet az, hogy Marc Márquez és társai a Hungaroringen?
– A válaszom egyértelműen igen, hiszen megkezdődtek az ez irányú tárgyalások. Miután a pénz megvan rá, így amennyiben a pályacsíkot sikerül átalakítanunk, hogy a motorversenyekre is alkalmas legyen 2017 végére, akkor 2018-ra megpróbáljuk idehozni a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyét. Természetesen ehhez is kormányzati támogatásra, garanciára van szükségünk. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úr igencsak biztatott minket a vele folytatott tárgyalásokon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.