Fa Nándorra vár a világ

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Célban a hetedik, a 63 éves magyar a Vendée Globe-mezőny élén.

2017. 02. 03. 5:34

A 18,28 méter (60 láb) hosszú, 5,65 méter széles, 4,5 méter merülésű és 29 méter árbócmagasságú (ez egy tízemeletes ház magasságának felel meg) „hölgyet” illetően segítséget kértünk a SoH-csapattól, de lapunkon keresztül is kérik a nyilvánosság türelmét, a vízi csoda részletes bemutatásával így meg kell várnunk, míg Fa Nándor befut Les Sables d’Olonne-ba és a szponzori kötelezettségeken átrágva magát Budapestre érkezik – szűk két hét múlva. Akkor azokra a híresztelésekre is válaszol, hogy eladja-e a Spirit of Hungaryt.

Azt, hogy óceáni szólóvitorlázó karrierjének napokon belül vége, friss blogbejegyzésében is megerősíti. Ugyanitt kiderül az is, a hajóépítéstől – látva a bajuszos csodákat – egyáltalán nem ment el a kedve, sőt: „Gondolkodom egy hajóról, ami versenyképes tudna lenni a mostani szárnyas generációval. A hajó formája, belső szerkezete és a munkatere a fő kérdés. A hajó napokat, heteket rohan 20 csomó feletti átlagsebességgel, és ennek megfelelően kell a munka- és az életteret kialakítani. Nagy kedvem lenne megvalósítani, de már nem magamnak. A most legjobbaknak is második, harmadik köre, mire összeáll a teljesítmény eredménnyé, pedig ebben nőnek fel, van kiktől tanulniuk, és végigjárják az ábécét.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.