Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség januárban megválasztott elnöke továbbra sem nyugodhat. Elődje, Gyárfás Tamás évtizedeken át vezette a sportágat, rengeteg támogatója akad jelenleg is a közgyűlésben, sőt klubvezetőkkel és a sportkormányzattal is remek kapcsolatot ápol. Ezt Bienerth a saját bőrén érzi, és ennek most már hangot is ad. A 24.-hu-nak április végén adott interjúban például arról beszél, nem érti, elnökként hogy nem kerülhetett be a júliusi budapesti vizes világbajnokság szervező bizottságába, miközben a Hosszú Katinkáék által sűrűn támadott, végül távozni kényszerülő Gyárfás ott van.
A beszélgetés során elhangzott, hogy az előző vezetés berakta a fiókba az UNICEF által megfogalmazott, gyermekvédelemre vonatkozó irányelveket. Ez azért fontos, mert az elmúlt hónapokban a korábbi szövetségi kapitány Kiss Lászlóról kiderült, hogy fiatal nőket molesztált fiatal korában, legutóbb pedig az MTK trénerét, Tóth Ramont vádolták meg azzal, hogy saját magáról készített meztelen fotókat küldözgetett fiatalkorú versenyzőnek. Herczog Mária, gyermekvédelemmel is foglalkozó szociológus éles hangú Facebook-posztban bírálta ennek kapcsán Bienerthet, sőt azt írta, nem kötött megállapodást az UNICEF-fel a MÚSZ.
A 24.hu-nak Tóth István, a szentendrei úszóklub vezetője a minap több kérdést is elküldött, melyeket Bienerth Gusztávnak címzett. Ezekben arról érdeklődik, igaz-e, hogy huzamos ideje szorosabb kapcsolatot ápol egyik beosztottjával, ami újabb botránnyal fenyegeti a szövetséget? Felteszi a kérdést, hogy az elnök egy megbeszélésen valóban „megalázta, földbe tiporta” Széles Sándor edzőt, Gyurta Dániel volt mesterét, aki segítséget kért tőle? „Igaz-e, hogy nincsenek vezetési okmányai a MÚSZ-nak? Igaz-e, hogy utasítására a MÚSZ vezetői nem mutathatják meg a tagegyesületi képviselők számára a valós gazdasági, pénzügyi adatokat?” – sorjáznak a további kérdések.
Bienerth Gusztáv vasárnap a szövetség honlapján közzétett sajtóközleményben reagált, melyet szó szerint közlünk:
„A Magyar Úszó Szövetség május 21-én közgyűlést tart, amely – úgy tűnik – jó néhányakat a MÚSZ elnöke, Elnöksége és a MÚSZ tagszervezetei, sportolói és dolgozói elleni támadásokra sarkall.