Ha a manchesteriek hisznek a statisztikában, akkor aligha táplálnak túlzott reményeket. A Bajnokok Ligája történetében eddig 34-szer került a nyolcaddöntők során otthon játszó csapat két vagy több gólos hátrányba, és egyszer sem sikerült továbbjutnia. Persze előbb vagy utóbb minden sorozat megszakad, de a United tényleg nagyon nagy bajban van, hiszen az Old Traffordon egyértelmű vereséget szenvedett a PSG-től, és elveszítette egyik legjobbját, a kiállított Paul Pogbát is.
És ha már sorozat: Ole Gunnar Solskjaer az angol csapat vezetőedzőjeként tizenegy mérkőzésen veretlen maradt, most kapott ki először, ráadásul Presnel Kimpembe és Kylian Mbappé góljai után a francia bajnok elleni játék macska-egér harccá vált.
– A mai meccs jókor jött pofon volt. Jól látszott, hogy ilyen szinten mi már jó ideje nem játszottunk, és az is, hogy tanulnunk kell. Nem ez a találkozó határozza meg az idényünket, ám egyben olyan összecsapás volt, amelyből le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket – jelezte Solskjaer.

Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini
Azt nem részletezte, hogy mik ezek a következtetések, de azt elárulta, hogy Pogba kiállítását a balszerencse számlájára írja, azaz a piros lapnak az UEFA-tól kapott eltiltáson kívül nem lesz egyéb következménye. A PSG egyébként két klasszisát, Neymart és Edinson Cavanit nélkülözve szerzett csaknem megnyugtató, 2-0-s előnyt a március 6-i visszavágóra, a távollétükben elsősorban Kylian Mbappé lépett előre vezéregyéniséggé. Ő így értékelte a mérkőzést:
– Teljesen új játékrendszerben futballoztunk, amihez még nem szoktunk hozzá – tele voltunk középpályással, támadó meg alig. Thomas Tuchel, a vezetőedzőnk előre felhívta a figyelmemet, hogy más lesz számomra ez a meccs, sokkal kevesebb labdaérintésem lesz, mint általában. Kellett egy kis idő, amíg átálltunk, de nem lett baj, holott a Bajnokok Ligájában az ilyesmit kőkeményen büntetik. Természetesen örülünk a győzelemnek, azonban még csak a párharc félidejében tartunk.
A kedd este másik mérkőzésének hőse a mindössze 19 éves római Nicolo Zaniolo volt, aki a 70. és a 76. percben is gólt szerzett, az első találatait a Bajnokok Ligájában. A lefújás után azt mondta, elmondhatatlanul örül, de igazán boldog akkor lesz, ha eléri példaképe, a brazil aranylabdás Kaká szintjét. Az ünneplést az AS Roma számára visszafogottá tette, hogy a portugál FC Porto a 79. percben szépíteni tudott – ez a gól akár döntő is lehet a visszavágón.