Három magyar érem született a lisszaboni asztalitenisz-versenyen

Három dobogós helyet is szereztek a magyar versenyzők a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) úgynevezett challenge plus besorolású, 60 ezer dollár összdíjazású lisszaboni tornáján.

Forrás: MTI2019. 02. 17. 20:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legfényesebb érem a Madarász Dóra, Pergel Szandra duónak jutott, amely egészen a fináléig menetelt, s ott is csak öt szettben maradt alul a kínai Fan Sze-csi és Jang Huj-csing párossal szemben (2-3). Madarászék az elődöntőben meccslabdát hárítva búcsúztatták a román Daniela Monteiro Dodeant és Elizabeta Samarát (3-2).

Ecseki Nándor és Madarász vegyes párosban, az Ecseki, Szudi Ádám kettős pedig férfi párosban jutott be a legjobb négy közé, ahol ugyan egyformán kikapott, de így is bronzérmet szerzett.

Az ITTF honlapja alapján egyesben Póta Georgina szerepelt a legjobban a magyarok közül, három ázsiai riválist megverve egyedüli európai játékosként bekerült a legjobb nyolc közé, ott azonban négy szettben alulmaradt a japán Hajata Hinával szemben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.