Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló, A csoport:

Donnarumma beszólt Mbappénak, miután a PSG bejutott a BL-döntőbe
Az Arsenal elleni siker párizsi hőse szerint mindenkinek jobb, hogy Mbappé már nincs velük.
Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló, A csoport:
A csoport:
ZF-Eger – Crvena zvezda (szerb) 17-11 (6-2, 6-3, 2-4, 3-2)
a magyar csapat gólszerzői: Vlahopulosz 6, Hosnyánszky 5, Gyárfás 2, Rasovic, Decker, Murisic, Biros 1-1
Az Egernek – ahogy a két csapat két héttel ezelőtti összecsapásán is – kötelező volt a három pont begyűjtése ahhoz, hogy megőrizze továbbjutási esélyét. Dabrowski Norbert együttese Belgrádban megszenvedett a sikerért, Decker Ádám tíz másodperccel a dudaszó előtt lőtt góljával nyert.
Hazai környezetben viszont esélyt sem adott a szerb csapatnak, két negyedet követően hét góllal vezetett, s bár a továbbiakban már nem sziporkázott, azért így is sima győzelmet aratott.
Az Eger ezzel továbbra is az ötödik helyen áll, de egy pontra megközelítette a később játszó FTC-t.
Később:
Brescia (olasz) – FTC-Telekom Waterpolo 20.30
Kedden játszották:
A csoport:
Mladost Zagreb (horvát)-Szolnoki Dózsa 8-11 (4-5, 1-3, 2-2, 1-1)
Az Arsenal elleni siker párizsi hőse szerint mindenkinek jobb, hogy Mbappé már nincs velük.
Továbbra is forrnak az indulatok a katalánok Inter elleni BL-kiesése miatt, a bíró is reagált a kritikákra.
Pedig Mikel Arteta őt szánta titkos fegyvernek a PSG elleni Bajnokok Ligája-visszavágón.
Több országban is történelmi siker reményében figyelhetik majd az Inter és a PSG BL-döntőjét.
Karddal támadt volt feleségére egy férfi
Felszállt a füst - eláruljuk, hogy fehér vagy fekete
Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?
Leesett az osztrákok álla: Magyarország mentette meg a régió becsületét
Mindenki erre várt: felszállt a füst a Sixtus-kápolnában, ez a pápaválasztás eredménye
Kiütötte a nyeregből a Szegeden gyárat építő BYD-t egy másik, eddig kevésbé ismert kínai autógyártó – de így sem lehet ok a panaszra
Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról
Lángba borult Párizs a PSG-Arsenal Bajnokok Ligája elődöntő előtt – ÉLŐ
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Veszélyes párost keres a rendőrség
Cseh Katalinon nevet az egész internet, beleszaladt egy méretes pofonba
Liverpool: Kerkez átigazolása izgalmas fordulatot vehet, Szoboszlai szava dönthet
Az Arsenal elleni siker párizsi hőse szerint mindenkinek jobb, hogy Mbappé már nincs velük.
Továbbra is forrnak az indulatok a katalánok Inter elleni BL-kiesése miatt, a bíró is reagált a kritikákra.
Pedig Mikel Arteta őt szánta titkos fegyvernek a PSG elleni Bajnokok Ligája-visszavágón.
Több országban is történelmi siker reményében figyelhetik majd az Inter és a PSG BL-döntőjét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.