Amikor tegnap a Hidegkuti-stadionnál a 37-es villamos megállójában két ázsiai lány a nyakamban lógó akkreditációs kártyát nézegette, valószínűnek tűnt, hogy nem egy helyi kifőzdébe igyekeznek a délutáni műszakra. „Kínaiak vagyunk, de Madridban tanulunk, és kitaláltuk, hogy elugrunk pár napra Budapestre az asztalitenisz-vb-re. Jöttünk szurkolni a honfitársainknak, főleg a lányoknál Liu Si-vennek, aki nagyon jó fej” – mondta angolul, mosolyogva egyikük.
Nos, a világranglista ötödik helyezettje a Hungexpón már magyar érintettség nélkül zajló vb-n a női egyes negyeddöntőjében 4:1-re verte a japán Kato Mijut, és ebben a számban négy kínai jutott a négy közé. A sportág nagyhatalma abba viszont kénytelen beletörődni, hogy a férfiaknál, ahol a legjobb nyolc között járnak, 2005 óta először nem játszanak házidöntőt. Ehhez az is kellett, hogy az öt versenyzőjük közül négy a felső ágra került, de alul a világranglistán második Hszü Hszin 4:2-es veresége Simon Gauzy ellen még a 32 között bombameglepetés volt. A francia meg is jegyezte, hogy meg kell becsülnie a győzelmét, mert európai ritkán ver meg kínait.
Hozzátehetjük, hogy más is, mert a budapesti vb-n egyéniben eddig csak Gauzynak sikerült. Ugyan a negyeddöntőben kikapott a világelső Fan Csen-tung is, de őt honfitársa, Liang Csin-kun ejtette ki. Gauzy még versenyben van, s mivel a negyeddöntőben a svéd Mattias Falckkal találkozik, biztos az európai érem. S ha szerdán a férfipárosok nyolcaddöntőjében az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó megverte volna a Tiago Apolonia, Joao Monteiro kettőst, amire előzetesen jó esélye volt, akkor nekünk is lenne érmünk, mert a portugálok tegnap játék nélkül győztek a negyeddöntőben. Timo Boll belázasodása, a német páros visszalépése utólag még keserűbbé teszi számunkra azt a vereséget…