„Vasárnapig kimenőt kaptam, hazaugrom Belgrádba, éppen most lépem át a határt Röszkénél – mondta lapunknak Nikola Jaksics, a jobbkezes jolly joker, aki egymaga képes valamennyi mezőnyposztot bejátszani, ezzel luxushelyzetbe hozva klubját, a Ferencvárost.
– Természetesen a szerb válogatottal 19 évesen a riói olimpia megnyerését tartom pályafutásom eddigi csúcsának, de a Fradival megszerzett tavalyi és idei magyar bajnoki aranyérem csak hajszállal van mögötte. És mivel további két évre szól a szerződésem, ha esetleg eligazolnék a Fraditól – nincs ilyen tervem –, azt négyszeres bajnokként tenném.”
Jaksicsnak örök életre szóló élményt jelentett az OSC elleni döntő harmadik mérkőzése, amely ötméteresekkel dőlt el a bajnok javára.
„Cseppet sem tartottam a párbajtól, biztos voltam benne, hogy mi jövünk ki jól az idegek harcából. Mivel 4-1-re megnyertük a ráadást, rám már nem is került sor, de nem aggódtam” – tette hozzá a szerbekre olyannyira jellemző önbizalommal.
Amikor a döntő gólkirályának, Vámos Mártonnak megemlítem, hogy szerződése lejártakor Jaksics négyszeres bajnok akar lenni, a balkezes bombázó csípőből tüzelt. „Próbált volna mást mondani! Nikola óriási erőssége a csapatnak, méghozzá úgy, hogy messze nem érte el a lehetősége határait. Sokoldalú pólós, öröm vele egy csapatban játszani, de ugyanez elmondható Aaron Youngerről is, csak ő már kész játékos.”
Vámos kitért arra is, hogy bár az idény derekán volt egy hullámvölgye a csapatnak, egy pillanatig sem kételkedett a végső győzelemben.
„Még az NBA királyai, a Golden State játékosai sem ússzák meg a szezont anélkül, hogy gödörbe kerülnének. Plusz rengeteg sérülés is sújtott bennünket, főleg a centereinket, Varga Dumi pedig eltiltás miatt hiányzott a döntő első meccséről. Ott végig kellett játszanom a 32 percet, de kibírtam! Most már a hannoveri BL-döntőre figyelünk. Egyelőre csak az első ellenféllel, a Jug Dubrovnikkal foglalkozom, aztán a négy között már bármi előfordulhat. Még az is, hogy legyőzzük a Pro Reccót.”

Fotó: Mirkó István
Faragó Tamás, Montreal olimpiai bajnoka kívülről élvezte a finálét.