Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Varga Dénes

Varga Dénes, magyar vízilabdázó. 1987. március 29-én született, Budapesten. Vízilabdázni az Újpestben kezdett, ahonnan 2005-ben, már válogatott játékosként igazolt a Vasashoz. Az angyalföldi évek után 2010-ben, a Primorje Rijeka játékosaként belekóstolt a légióslétbe, majd hazatérve, 2014-2017-ig a Szolnoki Dózsa csapatában szerepelt. Utolsó ott töltött évében Bajnokok Ligáját nyert klubjával, a döntőben a címvédő Jug Dubrovnikot legázolva. Ezt követően szerződött az FTC-hez, amelynek jelenleg is csapatkapitánya. A Fradival 2019-ben nyert BL-t. Pályafutása különlegessége, hogy 2005 óta klubcsapatai minden évben bajnokságuk dobogóján végeztek (ebből tizenegyszer első helyen). A válogatottal EB-ken egy arany-, három ezüst- és három bronzérmet szerzett, a VB-ken egy arany és két ezüst a mérlege. A számos egyéni elismeréssel is bíró „Dumi” tagja volt a 2008-as pekingi olimpián aranyérmes csapatnak, 2021-ben, Tokióban a dobogó harmadik fokára állhatott fel társaival. Bátyja, Varga Dániel – akivel pályafutása jelentős részében egy csapatban szerepelt – szintén olimpiai és világbajnoki cím birtokosa, visszavonulása óta edzőként dolgozik. 


Varga Dénes


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.