A sportvezető az épülő Puskás Ferenc Arénával kapcsolatban jelezte, a kivitelező írásban kötelezettséget vállalt arra, hogy a létesítmény elkészül november 15-ére, amikor a magyar válogatottnak még van szabad játéknapja, így aznap egy világ élvonalába tartozó nemzeti együttessel szeretnék felavatni a stadiont, de a szerződést még nem írták alá.
Csányi komoly kritikát fogalmazott meg a klubok romló gazdálkodásával kapcsolatban, s jelezte: az MLSZ – az európai szövetséghez hasonlóan – várhatóan 2020-tól bevezeti a pénzügyi fair playt, másrészt korlátozza a keret létszámát, mivel több mint 200 játékos egyetlen percet sem játszott az idényben.
„Nem klubellenes vagyok, hanem a felelőtlen gazdálkodást nem tűröm. A 2010 és 2016 közötti időszakban stabilizálódott a klubok gazdálkodása, de most megint néhány egyesület bajba sodródott” – mondta Csányi, aki megjegyezte, egyelőre nem kívánnak változtatni az első és másodosztályú bajnokságok lebonyolítási rendszerén. Ugyanakkor – tette hozzá – a lehető leghamarabb bevezetik a videobírót, ami 2020/21-es szezonban tűnik reálisnak, de tesztjelleggel egyes Magyar Kupa-találkozókon már jövőre kipróbálhatják.
Az MLSZ-elnök elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az úgynevezett fiatalszabály megszüntetésével csökkent a magyar futballisták és a fiatalok játékperce. Amíg a 2015/16-os idényben 75 százalék volt magyarok és 10 százalék a fiatalok játékperce, addig az mostanra 64-re, illetve 4-re csökkent. Pozitív oldalon említette, hogy a MOL Vidi FC szerepelt az Európa-liga csoportkörében, továbbá megjegyezte, reményei szerint a mostani kiírásban bajnok Ferencváros is eléri ezt a szintet, az MLSZ részéről pedig konstruktív hozzáállásról biztosította, ahogy azt a Vidi is megkapta egyes találkozók elhalasztásakor.
„Georges Leekens gyorsan jött és gyorsan ment. Emiatt magamra vállalom a felelőséget. Nálam van türelem és bizalom, ha látni a fejlődést. Bízom Rossiban, mert nála ez tapasztalható” – mondta a szövetségi kapitány váltásról Csányi, aki a Rossi-éra egyik nagy nyereségének tartja, hogy Willi Orbán elkötelezte magát a magyar válogatott mellett, miután a nemzeti együttes 2-1-re legyőzte a görögöket a Nemezetek Ligájában.