Ma már a sokszor virágnyelven kommunikáló Mikler Roland és a Ljubomir Vranjessel korábban Flensburgban együtt dolgozó Kentin Mahé sem csinál titkot abból, hogy az edzőváltás mentette meg a Veszprém szezonját. A szenzációs formában védő Mikler az elmúlt hétvégén a Flensburg legyőzése után kijelentette, hogyha klubja korábban meneszti Vranjest, akkor kétszer is átgondolja, a következő idényre aláírjon-e a Szegedhez.
Kentin Mahé nyilatkozatát ismerve arra a következtetésre jutunk, bár az áhított BL-trófea még nincs meg, az aranyhalat már tavaly ősszel kifogták Veszprémben, s a korábbi edző elküldése volt az egyetlen lehetőség, amivel meg lehetett menteni a csapat szezonját. „Régebben csak jó játékosok voltunk a pályán, ma már csapatként vagyunk erősek” – nyilatkozta a vb-ezüstérmes irányító, amit nehezen lehet nem Vranjes-kritikaként értelmezni. S ha felidézzük a kalóz kinézetű, hisztizésre kevésbé hajlamos Andreas Nilsson őszi kifakadását („El akarok menni”), akkor könnyen el lehet képzelni, micsoda káosz uralkodott az öltözőben Ljubomir Vranjes munkássága idején.

Fotó: Havran Zoltán
A bosnyák-svéd edző veszprémi regnálása egy teljes szezont, majd három BL-csoportmeccset ölelt fel; tavaly október elsején küldték el a klubtól, miután csapata a „toldozott-foldozott” Vardar Szkopjétól hazai pályán vereséget szenvedett. Korábban a tartalékos Kielcét kínkeservesen legyűrte, Barcelonában simán kikapott, s még az is kérdéses volt, hogy a csoportjában az első négy továbbjutó között végez-e. Vranjes után Gulyás István ugrott be „tüzet oltani”, majd – állítólag Nagy László közbenjárásának is köszönhetően – sikerült kifogni az aranyhalat David Davis személyében.
Az ébenfekete edző segítette Raúl Gonzáles munkáját a tavalyelőtt BL-t nyert Vardarnál, de kezdetben ő is csak a sötétben tapogatózott. A Tatabánya és a Szeged elleni vereség az NB I-ben, és a Kristianstad majd a Löwen elleni botlás a BL-ben azt sejtette, hogy nem megy az átállás egyik pillanatról a másikra. November 10-ig tartott az akklimatizációs időszak: azóta 11 mérkőzést játszott a Bajnokok Ligájában, és sorrendben a Kristianstad (otthon), Löwen (idegenben), Montpellier (o), Barcelona (o), Vardar (i), Breszt (o), Kielce (i), Sporting (i, o) és a Flensburg (i, o) ellen is győzött a Veszprém, és szép lassan, a „surranópályán” a Bajnokok Ligája egyik esélyesévé lépett elő.