Harminc euróba, körülbelül tízezer forintba kerülnek a legolcsóbb jegyek a jövő nyári labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseire, az értékesítés június 12-én kezdődik.
Az UEFA tegnap hozta nyilvánosságra a belépők értékesítésére vonatkozó szabályzatát és a jegyárakat a befejezés előtt álló Puskás Arénában tett stadiontúra és sajtótájékoztató keretében.
Minden helyszín számára három kategóriát határoztak meg. A három budapesti csoportmérkőzésre és az egy nyolcaddöntőre 30, 75 és 125 euróért lehet jegyeket vásárolni.
Az Európa-bajnokságok hatvanadik évfordulója alkalmából 12 városban rendezik a 24 válogatottat felvonultató kontinensviadal 51 mérkőzését. A torna június 12-én Rómában kezdődik, az elődöntőknek és a július 12-i finálénak London ad otthont.
Az értékesítés első szakaszában – június 12-től július 12-ig – másfél millió belépő válik elérhetővé.
A második fázisban további egymillió jegy lesz kapható a tornára kvalifikált csapatok szurkolói számára. Ezeket a jegyeket a november 30-i sorsolás után kezdik árulni.
Az utolsó szakasz jövő áprilisban kezdődik, miután március 26. és 31. között a pótselejtezőkön eldől, melyik négy csapattal válik teljessé a mezőny.
Jegyeket kizárólag az Euro2020.com/tickets oldalon lehet igényelni.
44 mérkőzésre egymillió jegy érhető el ötven euróért vagy olcsóbban. A legdrágább jegy, a döntőre szóló 1-es kategóriás belépő 945 euróba (307 ezer forint) kerül.