Havas Attila diadalmaskodott a motorcsónakos F500-as világbajnoki sorozat hétvégi első, borettói állomásán.

Az Arsenal Madridban is kiosztott egy pofont a Realnak
A londoni gárda kettős győzelemmel ejtette ki a címvédőt.
Havas Attila diadalmaskodott a motorcsónakos F500-as világbajnoki sorozat hétvégi első, borettói állomásán.
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) hírlevele szerint a borettói versenyhétvégén a magyar motorcsónakosok két kategóriában voltak érdekeltek: F250-ben a többszörös világ- és Európa-bajnok Bodor Péter, míg F500-ban a szintén sokszoros vb- és Eb-győztes Havas Attila képviselte a magyar színeket.
Az időmérők alapján mindkét versenyző előkelő pozícióból indulhatott.
Havas Attila az F500 versenyhétvége három futamából kettőt megnyert, egyben pedig a második helyen ért célba, így az összesített pontok alapján az első helyen végzett.
Bodor Péternek ugyanakkor nem volt szerencséje: az első futam során uszadékkal találkozott a vízen, motorcsónakjának eltört a propellere, így csupán a hetedik helyen fejezte be a viadalt.
A londoni gárda kettős győzelemmel ejtette ki a címvédőt.
Milánói színekben játszottak kulcsszerepet a korábbi Bayern-futballisták.
A Bournemouth Kerkez mellett egy másik jelöltet is ad a negyvenes listára.
A Liverpool játékosa friss interjújában a PL megnyeréséről, a kedvenc góljáról és Szalahról is beszélt.
Ennek örült Kollár Kinga: itt a lista a beruházásokról, amiket Brüsszel leállított
Kuncze Gábor ravasz húzása lökheti a szakadékba Magyar Pétert
Számmisztika: születési éved utolsó számjegye megmutatja, meddig fogsz élni
Szenzáció: Megtalálhatták Mátyás király csontvázát Székesfehérváron
Itt lehet a valódi bizonyíték Kerkez Milos döntésére: nem akármelyik csapathoz került közelebb
Szlovákok költöznek be a magyarok egyik legfontosabb városába - ezért nézték ki maguknak
Íme az Orbán-kormány leglelkesebb támogatója, aki nem más, mint maga Magyar Péter! + videó
Reagált a megalázott teniszezőnő, akit büdösnek nevezett az ellenfele
Orbán miatt támadt az ATV-s Egri Viktor fröcsögve a TrollFocira
Magyar Péter akkorát hazudott Orbán Viktor beszédéről, hogy az Brüsszelből is látszik
Magyar Péter a Tisza Párt győzelme esetén börtönbe fog kerülni
Újabb titok derült ki Koncz Zsuzsa és Bródy János múltjából
A londoni gárda kettős győzelemmel ejtette ki a címvédőt.
Milánói színekben játszottak kulcsszerepet a korábbi Bayern-futballisták.
A Bournemouth Kerkez mellett egy másik jelöltet is ad a negyvenes listára.
A Liverpool játékosa friss interjújában a PL megnyeréséről, a kedvenc góljáról és Szalahról is beszélt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.