Turner Yvonne már a hét végén megjött Magyarországra, itt van Nisben is, de azt nem kötötték az orrára, hogy némi túlzással a megváltó szerepét is várják tőle. A honosított amerikai irányító kétségkívül a sportág klasszisa, nélküle a Sopron Basket talán nem vagy csak nehezebben jutott volna el az Euroliga utóbbi két négyes döntőjébe. Az irányító májusban az orosz Orenburghoz szerződött, amúgy alapember a WNBA egyik legjobb csapatában, a Phoenix Mercuryben, de egymaga aligha tesz majd csodát ezen az Európa-bajnokságon, amelynek a kedvéért megszakította szezonját az Egyesült Államokban. Csupán néhány napja maradt összecsiszolódni a csapattal, de Székely Norbert szövetségi kapitány emiatt nem aggódik: Turner és a többiek is vannak annyira intelligensek, hogy hamar ráérezzenek a közös játékra.
Megváltásra azért szorul a magyar női kosárlabda-válogatott, mert a felkészülés meccsei nem sikerültek fényesen, a hét találkozóból csak egyet tudott megnyerni, azt is a csoportellenfeleknél jóval gyengébb Bosznia-Hercegovina ellen, ráadásul a teljesítmény is finoman szólva hullámzó volt, többnyire nem adott okot a túlzott bizakodásra. Persze ne legyünk igazságtalanok: a mi csapatunk talán a legfiatalabb az egész mezőnyben. Tavaly a magyar utánpótlás a nemzetközi eredményei alapján Európában a második lett, ami roppant nagy szó, szép jövőt sejtet, de a jelenben, felnőtt szinten még visszafogottabban kell megfogalmazni a célokat.
– Az erőviszonyok alapján az is nagy szó, hogy egyáltalán kijutottunk az Eb-re, de nem lehetünk elégedettek ennyivel – szögezte le Székely Norbert szövetségi kapitány a tegnapi délutáni edzés után. – Próbálunk meglepetést okozni, Európának ugyanis meglepetés lenne, ha továbbjutnánk a csoportból, de ez a keret az eredményesség és a következő évek építése jegyében állt össze. A felkészülés során pedig szinte kizárólag erősebb ellenfelekkel találkoztunk, mi jelenleg a világranglista ötvenedik helyén állunk, a pénteken és szombaton bennünket legyőző fehéroroszok pedig például a tizenharmadikok.