Hibát hibára

Elképesztő módon maradt le a göteborgi U17-es nyílt kézilabda Eb-n részt vevő fiúválogatottunk a bronzmérkőzésről.

2019. 07. 06. 18:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elképesztő módon maradt le a göteborgi U17-es nyílt kézilabda Eb-n részt vevő fiúválogatottunk a bronzmérkőzésről. Együttesünk a Fehéroroszország elleni csoportmeccsét, amelynek eredményét magával vitte a középdöntőbe, 31-26-ra veszítette el, az EHF (Európai Kézilabda-szövetség) jegyzőkönyvébe azonban figyelmetlenség miatt 31-24 került. A tornán több mint ezer csapat vesz részt, számos korosztályban zajlanak a mérkőzések, és a zsúfolt program miatt nem követik azt a bevetett protokollt, mely szerint a mérkőzések után a jegyzőkönyvet alá kell íratni az edzőkkel. Az EHF elismerte a hibáját, ám ezt megfejelve mégis úgy döntött, hogy nem változtat a jegyzőkönyvbe került végeredményen! Így a magyar fiúk a lerontott gólkülönbségük miatt csak az ötödik helyért játszhatnak.

Hihetnénk, hogy ilyesmi legfeljebb valahol a harmadik világban, az utcák, terek bajnokságán fordulhat elő…

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.