Nincs magyar érem 25 kilométeren

Nem szereztek érmet a magyarok a nyíltvízi úszók 25 kilométeres viadalán a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság pénteki napján. A nőknél Olasz Anna a 6., Sömenek Onon Kata a 8. helyen végzett, a férfiaknál Gyurta Gergely 10. lett.

Forrás: MTI2019. 07. 19. 8:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vb fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre lévő Joszuban a nyíltvízi úszóversenyek zárónapján eső, hatalmas köd és 23 Celsius fok fogadta a legbátrabb sportolókat, akik nekivágtak a gyilkos távnak. A férfiaknál 24-en, a nőknél – akik kilenc perccel később ugrottak vízbe – 19-en indultak.

A versenyzőknek nemcsak a távval, hanem az elemekkel is meg kellett küzdeniük, mivel időről időre óriási eső zúdult a helyszínre, jelentős széllel kísérve.

Csaknem két óra úszás után a mezőny szinte teljesen együtt volt a férfiaknál. A szám Európa-bajnoka azonban már nem volt köztük: Rasovszky Kristóf kétszer is hányt a verseny közben, így több mint kilenc kilométer megtétele után feladni kényszerült a viadalt.

A férfiak mezőnye körülbelül 18 kilométerig szinte teljesen együtt haladt, ekkor Gyurta Gergely kapcsolt magasabb fokozatra és 40 másodperces előnyre tett szert üldözőivel szemben az ekkor már folyamatosan szakadó esőben, az egyre nagyobb szél miatt emelkedő hullámok között. A nők versenyében mindkét magyar a középmezőnyben úszott, miközben hárman elléptek tőlük.

A 27 éves Gyurta folyamatosan növelte előnyét, 3500 méterrel a vége előtt már 1:23 perccel járt a mezőny előtt. Az utolsó kör megkezdésekor ugyanakkor látszott, hogy nem bírja a tempót, és úgy tűnt, rosszulléttel is küszködik. Fel is úszott rá gyorsan a boly, és könnyedén megelőzték. A versenyt elképesztően szoros hajrá végén, mindössze három századmásodpercnyi előnnyel a francia Axel Reymond nyerte.

Gyurta – aki végül a tizedik helyen ért célba – nem is tudott nyilatkozni, olyan sokat kivett belőle a táv. Mint kiderült, asztmás rohamot kapott a vízben, így az utolsó három kilométeren szinte nem is tudott levegőt venni.

A nőknél a brazil Ana Marcela Cunha 2011, 2015 és 2017 után a negyedik világbajnoki aranyát gyűjtötte be ebbe a számban. A dél-amerikai klasszisnak ez már a második sikere volt a Koreai Köztársaságban, miután korábban 5 kilométeren is nyert. Olasz Anna hatodik, Sömenek Onon Kata nyolcadik lett.

„Még tegnap úgy éreztem, hogy milyen jól regenerálódtam az eddigi úszásaim után, de ma reggel úgy voltam vele, hogy sokkal inkább aludnék, mint öt órát úsznék. Aztán azt hittem az első három óra szokás szerint könnyű lesz, ehhez képest az első körben olyan brutális tempót úsztak, amire szerintem még nem volt példa. Körülbelül tizenöt kilométernél azt éreztem, hogy feladom, annyira fájt a vállam, de aztán körről körre haladtam, és végül az utolsó egyenesben úgy voltam vele, hogy lehajrázok mindenkit” – mondta Olasz Anna, aki minden számban rajthoz állt. Hozzátette, összességében jobb eredményeket várt magától, ugyanakkor az úszásával elégedett, ami nagyon jó előjel a jövőre nézve.

Sömenek Onon Kata megjegyezte, elsősorban a hullámokkal való folyamatos küzdelem volt a legnehezebb. „Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt hittem, hogy a háromnegyedétől nagyon rossz lesz, ehhez képest ez az érzés, csak az utolsó körre jött meg. Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel.”

„Már tegnap a váltó végén is hánytam, úgy tűnik nem volt véletlen, sajnos nem tudjuk még az okát. Ez most nem nekünk jött ki a legjobban, de a lányok helyt álltak” – mondta Rasovszky Kristóf, aki Olasz Annával együtt szombaton már Kanada felé veszi az irányt, két nap múlva ugyanis 10 kilométeres világkupa futamot rendeznek a Lac Saint-Jean tónál.

Eredmények:

nyíltvízi úszás, férfi 25 km, világbajnok:

------------------------------------------

Axel Reymond (Franciaország) 4:51:06.2 óra

2. Kiril Beliajev (Oroszország) 4:51:06.5

3. Alessio Occhipinti (Olaszország) 4:51:09.5

...10. GYURTA GERGELY 4:52:57.5

Rasovszky Kristóf feladta a versenyt.

nyíltvízi úszás, női 25 km, világbajnok:

----------------------------------------

Ana Marcela Cunha (Brazília) 5:08:03.0 óra

2. Finnia Wunram (Németország) 5:08:11.6

3. Lara Grangeon (Franciaország) 5:08:21.2

...6. OLASZ ANNA 5:11:51.5

...8. SÖMENEK ONON KATA 5:11:54.7

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.