Pars Krisztián 2018. január 13-án, egy szombathelyi ellenőrzésen akadt fenn a rostán. Lényeges, hogy versenyidőszakon kívül került a szervezetébe a tiltott szer, amely teljesítményfokozásra nem alkalmas, így csak másfél évre tiltották el. A 2012-es londoni olimpia bajnoka elismerte, hogy hibázott. „Rettenetesen szégyellem, ami történt. Sportolói pályafutásomnak, de valójában az egész életemnek egy nagyon nehéz pillanatában hoztam egy rossz döntést, amit soha nem tudok megbocsátani magamnak” – mondta a doppingfegyelmi tárgyalást követően. Mint kiderült, kokaint mutattak ki a szervezetében.
A szabályok lehetővé tették, hogy az eltiltása lejárta előtt két hónappal, azaz május 13-án edzésre jelentkezzen klubjában, a szombathelyi Dobó SE-ben. „Azt megelőzően csak akkor mehettem be a pályára, amikor sem versenyző, sem edző nem tartózkodott ott. Így például hétfőn, szerdán és pénteken reggel nyolctól fél tízig, délután kettő és négy óra között dobhattam, át kellett alakítanom a megszokott napi rutinomat. Az volt az egyetlen támogatás, hogy a pályát használhattam, természetesen a sportállásom is megszűnt az eltiltásom idejére. Nagyon nehéz időszak volt lelkileg is, ám soha nem adtam fel. Május közepén aztán csatlakoztam a többiekhez, azóta velük edzem, de egyelőre még nem abban a ritmusban, mint ők. Mégis eljutottam oda, hogy a nyár elején már hetvenhat métert dobtam” – árulta el tegnap érdeklődésünkre Pars Krisztián.
A 76 méter persze nagyon messze van a 82,69-es egyéni csúcsától – Londonban 80,59-cel győzött –, manapság azonban a nemzetközi elitben 80 méter fölé is kevesen jutnak. Az idei világranglistát a lengyel Wojciech Nowicki 81,74-gyel vezeti, rajta kívül csak honfitársa, a háromszoros világbajnok Pawel Fajdek jutott túl a nyolcvanon (80,87 m). Említsük meg, hogy a tavalyi Eb-n bronzérmes Halász Bence 78,27-tel az ötödik a rangsorban, és az első tízbe 77,50-nel be lehet kerülni. S ha azt nézzük, hogy Pars már 37 éves, ezzel nem lenne egyedülálló a legjobbak között, a riói olimpiai bajnok tádzsik Dilshod Nazarov ugyancsak 1982-es születésű.