Egyelőre két nap, két magyar érem a termés a Duna Arénában, a 7. junior úszó-világbajnokságon. Mivel kedden Zombori Gábor, a Budafóka SE még csak 16 éves kiválósága bombameglepetésre megnyerte a 400 méter gyorsot, és azt nyilatkozta, hogy valójában a 200 méter gyors az igazi száma – a hátúszás mellett –, telhetetlen lévén azt reméltük, szerdán ismét megörvendeztet bennünket a budafoki fiatalember.
Csakhogy a sportban semmi sem automatikus.
Mindenesetre Zombori délelőtt az ötödik legjobb idővel jutott a döntőbe 200 méter gyorson, miközben a 200 méter vegyesen nem lett finalista. A legjobb idővel a világbajnokság legfényesebb csillaga, az amerikai Luca Urlando kvalifikált, és őt nem is lehetett igazán megszorítani, végig vezetve, 1:46,97 perces idővel győzött. A többiek szinte egyszerre zuhantak be a célba, heten héttizeden belül, Zombori, kissé elfáradva, hetedik lett, pedig száznál harmadik is volt. Ideje 1:47,71 perc, lényegesen jobb, mint a reggeli.
„Egyáltalán nem vagyok elkeseredve, jó az időeredményem, hihetetlenül szoros volt a verseny, erős a mezőny”, mondta Zombori, edzője, Horváth Tamás pedig megjegyezte, ebben benne volt az előző napi 400 gyors és a tegnapi 200 vegyes miatti fáradtság. „A vegyest hiba volt bevállalni…”, mondta a mester.
Berecz Blanka az elmúlt két évben mindent megnyert 200 méter pillangón, amit csak lehetett: két junior Eb-t és a tavalyi, Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát, sőt két éve még a győri EYOF-on is diadalmaskodott. Itt, a Duna Arénában az aranyéremre hajtott a Kőbánya SC 17 éves versenyzője, de ezen az estén az amerikai Lillie Nordmann verhetetlennek bizonyult, 2:08,24 perces idővel győzött, Berecz óriási hajrával bejött másodiknak, ideje 2:08,93 perc, hét századdal előzte meg a másik amerikait, Charlotte Hookot. A szegedi Fábián Fanni bejött negyediknek, ami kellemes meglepetés, az idő 2:09,94 perc. Berecz Blanka sírt, mint a záporeső, de nem bánatában, hanem örömében, nagyon boldog volt, hogy sikerült 2:09 percen belül kerülnie.
A 800 méter női gyors döntőjében Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 8:36,30 perccel ötödik lett, végül a Jászó Ádám, Böhm Sebestyén, Hatházi Dóra, Szőke Zita összetételű 4×100-as mix vegyes váltó pedig nyolcadik. Amúgy az amerikaiak kiemelkednek a mezőnyből, még jobban, mint a felnőtteknél – a mix vegyes váltót például junior világcsúccsal –, majdnem minden számot ők nyernek, igaz, tegnap az olaszoknak is jutott két aranyérem.